Kormánypártiak halálán viccelődik Karácsony Gergely tanácsadója

Ámon Ada
Budapest, 2018. március 11. A környezetügyi tárca miniszter-várományosaként bemutatott Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Nem hazudtolják meg magukat a magyarországi ellenzék kormánypárti politikusokat gyűlölő tagjai. Alig néhány nappal azután, hogy a Soros-egyetemen tanító Kovács M. Mária Orbán Viktor miniszterelnök halálát kívánta, újabb botrány került napvilágra, miszerint kormánypárti politikusok repülőgépének eltérítésében vállalna szerepet Ámon Ada, Karácsony Gergely tanácsadó testületének tagja. A szélsőliberális holdudvarhoz tartozóknak természetesen tetszett Ámon Facebook-bejegyzése, like-olták többen is a botrányos megnyilvánulást. 
Vágólapra másolva!

Karácsony tanácsadója, alpolgármestere és haverjai repülőgépes merénylettel viccelődnek – írja a Tűzfalcsoport.

Alig vagyunk túl a Soros-egyetemen tanító Kovács M. Mária gyomorforgató gyalázatán, amikor is Orbán Viktor halálára utaló bejegyzést tett közzé a Facebookon, egy másik kormánygyűlölő ellenzéki, Ámon Ada is megmutatta valódi énjét. Ahogy a Tűzfalcsoport is írja,

a Soros-hálózat magyarországi zsoldosai nem tudnak elszakadni a repülőgépes tematikától.

Ámon Ada, Karácsony Gergely tanácsadó testületének tagja fogalmazott meg botrányos kijelentéseket szerda este a Facebookon.

Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu

A bejegyzéshez sok mindent nem lehet hozzátenni, önmagáért beszél.

A fenti képen jól látszik, hogy Ámon Ada a közösségi oldalon Gyürk András, Hidvéghi Balázs és Deutsch Tamás megválasztott fideszes EP-képviselők, valamint Tőkés László református püspök

repülőgépe elleni merénylettel viccelődik.

Az utalgatáson túl kérdéssel is fordul ismerősei felé, hogy ő maga, személyesen vállalja-e ezt az áldozatot. A repülőgép többi utasa már nem is érdekli a merénylettel viccelődő sorosistát, nekik valószínűleg mindenképpen meg kellene halniuk

a „szent cél”, tehát a fideszesek elpusztítása érdekében.

A portál felhívja a figyelmet, hogy Ámon Ada egyébként a Karácsony-féle árnyékkormány „zöldminisztere”, az Energiaklub elnöke. Az általa vezetett szervezet 2015-ben és 2016-ban

összesen 145 ezer dollár, mintegy 37 és fél millió forint támogatásban részesült Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatától.

A repülőgépes merénylettel való viccelődést kifejezetten viccesnek találta Szabó Rebeka, zuglói alpolgármester (a Lehet Más a Politika és a Párbeszéd Magyarországért alapító tagja) és a sorosisták médiaszakértője, Urbán Ágnes is. Erre utalnak azok a nevetős reakciók, amelyeket a bejegyzés megszületése után néhány órával kiosztott a balliberális élcsapat.

Forrás: tuzfalcsoport.blogstar.hu

Sokaknak tetszik a liberális gyűlölködés

A szélsőliberális televíziós szerkesztő-műsorvezető, újságíró, Veiszer Alinda egy kedves kis szívecskével nyugtázta Ámon Ada gyilkos viccelődését.

Móra Veronika, a Magyarországra telepített Soros-hálózat képviselője, a Soros-dollárok elosztásának egyik nagy bennfentese lájkolással hagyta jóvá Ámon Ada ötletét.

A felsorolt EP-képviselők és a református püspök egyébként mindannyian többgyerekes, nagycsaládos édesapák.

Karácsony Gergelynek tehát most színt kell vallania, hogy elítéli-e a képviselők és a püspök meggyilkolásával kapcsolatos célozgatást és viccelődést, vagy továbbra is maga mellett tartja Ámon Adát, Szabó Rebekát, valamint a Soros-hálózat többi tagját.

Nagyon úgy tűnik, hogy a mindennapi munka és a magyar emberek képviselete helyett továbbra is a frusztráltságból adódó gyűlölet jellemez néhány balliberális személyiséget, és megnyilvánulásaikat még pozitívan is fogadja az erre vevő közeg.