Amikor megunta, hogy ismerősét ököllel üti, egy viperával verte tovább

Vágólapra másolva!
A 37 éves férfi a gyanú szerint szombaton, Perkátán összevitatkozott az egyik ismerősével, akivel már régóta haragban voltak, aztán rá is támadt. Egészen pontosan brutálisan megverte.
Vágólapra másolva!

Előbb tiszta erőből ököllel többször arcon ütötte, aztán a tarkóját és a hátát is verte. Ettől a másik férfi az árokba esett.

A megvert férfi barátnője és a közelben lévők üvöltöztek, hogy a támadó hagyja abba a verést, de ő ehelyett egy viperát vett elő, amellyel a földön fekvő férfi lábát többször megütötte,

csak ezután menekült el. A megvert férfi súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A támadót a rendőrök pár órán belül az otthonában elfogták, és eljárást indítottak ellene.