Kövér László: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

KÖVÉR László
Taksony, 2019. május 25. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Pest megyei Taksonyban, a református gyülekezet Békesség Háza nevet viselő templomának felszentelésén 2019. május 25-én. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi ház felszentelésén vett részt. A ünnepség alkalmával beszélt az önmagunkba vetett hitről, keresztény értékrendről, a keresztény Európáról. Hangsúlyozta, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, de hinni kell abban, hogy az Európai Unió is visszatalál keresztény gyökereihez, és ez a lélekszámban is megmutatkozik majd. 
Vágólapra másolva!

Az Országyggyűlés elnöke rámutatott, hogy Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul. Ezért az új templom felszentelése kapcsán úgy fogalmazott, hogy

A politikus emlékeztetett arra, hogy a történelem tanulsága szerint

a magyar nemzet életében fontos a keresztyén hit és nem hiszi, hogy lesz Európa keresztény és keresztyén életerő nélkül.

Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy amíg Európa nyugati felén egymás után kapnak lángra a templomok, vagy világi célokra és más vallások szolgálatába adják át őket, addig Taksonyban templomot épített egy olyan közösség, mely Isten közelségében, hitből és hit által akar élni.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Pest megyei Taksonyban, a református gyülekezet Békesség Háza nevet viselő templomának felszentelésén 2019. május 25-én. Forrás: MTI/Mónus Márton

A templom felszentelése alkalmából Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, melyben elmondta

a taksonyi reformátusok háromszáz évet vártak arra, hogy önálló templomuk és hozzá kapcsolódva beiktatott lelkészük legyen.

A templom lelkipásztorává Stefán Attilát iktatta be Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese. A taksonyi református gyülekezet Békesség Háza nevet viselő temploma és közösségi háza 322 millió forintból épült fel, melyet közösségi adományokból, egyházmegyei, önkormányzati és 292 millió forintos állami támogatásból fedeztek.

A közösségi ház földszinttel és tetőtérrel rendelkezik, a templomtérhez karzat és torony kapcsolódik. A két épületrész együttes területe 438 négyzetméter, itt egy időben tarthatnak gyermekfoglalkozásokat és istentiszteletet, valamint szeretetvendégséget és a gyülekezet vendégeinek éjszakai szállást is tudnak biztosítani.

A templomnak helyet adó telket egy taksonyi család adományozta és a beruházás kezdetén a közösség egy másik tagja tízezer eurót ajánlott fel a templomépítésre.

Szintén adományokból telepítettek napelemes rendszert és hangosítást, valamint a gyülekezet felajánlásaiból vásárolták a belső berendezést.