A magyar családpolitika kiszámíthatóságot és stabilitást ad

baba anya Nagy a szülői  felelősség - A névválasztás és becézés ördögi köre
Vágólapra másolva!
A magyar családpolitika kiszámíthatóságot és stabilitást ad a családoknak, folyamatosan bővül, és jóval több lehetőséget biztosít, mint ami Európa más országaiban elérhető - közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Fűrész Tünde azt mondta, a szervezet összehasonlította 45 európai ország családpolitikáját, az eredményekből pedig kiderült, hogy

a magyar családpolitikában sok olyan eszköz van, ami hungarikumnak számít, tehát máshol nem található meg. Ilyen például a július 1-jén induló babaváró támogatás és a négygyermekes anyukák szja-mentessége.

Forrás: Shutterstock

Magyarország egyre családbarátabb, a gyermekvállalási kedv stabil, az adatok szerint száz párnak 149 gyermeke születik. Ez a szám 2011-ben 123 volt, a KSH adatai szerint pedig, ha ez az érték maradt volna, 88 ezerrel kevesebb gyermek született volna - ismertette.

Kitért arra is, Magyarországon a családi adókedvezményt minden gyereket nevelő család igénybe tudja venni, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) pedig egyedülálló, mert ha van is lakhatási támogatás más európai országokban, ahhoz nem adnak segítséget, hogy a családok önálló lakást tudjanak vásárolni.

A KINCS elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában arról beszélt,

2018-ban 25 százalékkal csökkent a népességfogyás, mert tavaly volt az első év, amikor többen települtek vissza, mint ahányan kivándoroltak.

A visszaköltözők többsége házas volt, ezért elképzelhető, hogy a magyar családtámogatások is hozzájárultak ehhez a tendenciához - tette hozzá.