Családi Sportnap a Margitszigeten

Vágólapra másolva!
A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat keretében május 25-én, szombaton rendezik meg a Családi Sportnapot a város legszebb parkjában, a Margitszigeten.
Vágólapra másolva!

Az ingyenes esemény fókuszában a generációk összekötése áll, amelyet a szervezők a sport és a közös játék fontosságának hangsúlyozásával szeretnének elérni, megerősíteni.

A cél, hogy minden résztvevő és minden család megtalálja a számára legmegfelelőbb mozgásformát, és azt a továbbiakban beépíthesse a mindennapokba.

Ennek fényében számos olyan programmal találkozhatnak, amelyek minden korosztály számára szórakoztató, maradandó élményt nyújtanak.

Színes programok, izgalmas produkciók várják az eseményre látogatókat. Forrás: BVA

- mutatnak rá a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad sportszakértői. A hazai felmérések szerint ebben a korban a fiúkat a labdajátékok éppúgy érdeklik, mint a biciklizés, vagy a küzdősportok. A lányok ezzel szemben a tornát, a táncot, illetve utóbbi révén többek közt a balettot részesítik előnyben.

A felnőtteknek tehát figyelniük kell, gyermekük miben lelik örömét így javallott minél több sportot megmutatni neki.

Ezt az igényt felismerve került megszervezésre a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként a legifjabb generációk sportválasztását is megkönnyítendő Családi Sportnap, amelyen a résztvevők közel ötven mozgásformával ismerhetnek meg közelebbről.

Színpadi programok:

10:00-10:30 Reggeli torna Katus Attilával
10:30-10:50 Megnyitó
11:30-12:15 Major Eszter és barátai
12:30-13:00 Benji koncert (a Budapest Dal 2018 közönségdíjas)
13:00-13:30 Gravity Academy Extreme Sports Show
14:00-14:50 Bergengóc Zenegóc gyerekkoncert
15:00-15:20 Zumba
15:20-15:50 Mága Jennifer és Burai Krisztián koncert (a Budapest Dal 2019 nyertes)
17:00-18:00 Pápai Joci élő koncert
Műsorvezető: Vágó Piros

A programok összeállítakor a sportolás és az egészséges életvitel fontosságának hangsúlyozása állt középpontban.

Rengeteg rekreációs tevékenységet és különböző típusú mozgásformát, sportot próbálhat ki az, aki eljön szombaton; van, amit családdal, vagy csapatban, de akad olyan is, amiben egyénileg vehet részt.

A különleges rendezvény lényege a csapatszellem és a generációk közös aktív és tartalmas időtöltése.

Ezen a napon a gyerekek, szülők, nagyszülők, de akár a dédszülők is egy közös célért dolgoznak, miközben mindenki jól érzi magát és tesz az egészségéért, a fittségéért. Az aktív programok mellett számos zenei koncert, előadás és egészségügyi tanácsadás is elérhető lesz a rendezvényen.

A népszerű énekes is tiszteletét teszi a jövőbemutató rendezvényen. Forrás: BVA

Az ingyenes eseményt végigkíséri egy pontgyűjtő füzet, amelyben a családok és a barátok közösen gyűjthetnek pecséteket, amelyeket végül a helyszínen ajándéktárgyakra válthatnak be.
A színes programkínálat többek közt reggeli tornára invitál Katus Attilával, de a Gravity Academy Extreme Sports Show, Pápai Joci élő koncertje is maradandó élményt ígér, illetve Hosszú Katinka és Gyurta Dániel olimpikonokkal is találkozhatnak az érdeklődők.

A részletes programról bővebb információt itt talál.