Börtönbe kerülhet a visszaeső részeg sofőr

Vágólapra másolva!
Többször rajtakaptak meg egy férfit, hogy részege ült a volán mögé, volt olyan, hogy jogosítvány sem volt nála. A Tatabányai Járási Ügyészség két évre börtönbe küldené.
Vágólapra másolva!

A férfi még jogosítvánnyal sem rendelkezett, amikor június 9-én délután Oroszlány belterületén, a Mester utcában autóval közlekedett részegen és még két utast is magával vitt az autójában.

Ezután

augusztus 5-én vezetett részegen, ekkor is jogosítvány nélkül ült a volán mögé.

A Környei úton haladt az autóban egy utas is ült.

A férfi

mindkét alkalommal vezetési tilalom alatt állt,

amely miatt a bíróság június 12-én 150 ezer forint pénzbírságot szabott ki rá, augusztus 7-én 34 napra le is tartóztatták.

A férfit nyolc alkalommal büntették meg amiatt, mert részegen vezetett, tehát

többszörös visszaesőnek számít,

illetve ittas vezetés miatt már folyamatban volt ellene egy eljárás, amelyben 8 hónapnyi börtönre és 1 év vezetéstől eltiltásra ítélték.

A friss vádiratban az ügyészség szabadségvesztést, közügyektől és vezetéstől való eltiltást javasolt.

Azt szeretnék elérni, hogy a részegeskedő férfit 1 év 10 hónapra börtönbe zárják, ha beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról.