Állati jó gyereknappal készül Siófok

Vágólapra másolva!
Siófokon nemcsak május utolsó vasárnapján, hanem egész hétvégén gyereknap lesz. Idén különleges állatos programokkal várja a kicsiket és a nagyobbakat a város május 25-én és 26-án. Lesz kutyabemutató, agility pálya, állatos játszóház, ismeretterjesztő műsorok és még egzotikus állatokkal is lehet majd találkozni. Emellett az Ezer Lámpás Éjszakája országos programsorozatához is kapcsolódik a város május 26-án.
Vágólapra másolva!

A Kálmán Imre Kulturális Központ minden évben törekszik arra, hogy valamilyen tematika köré építse a gyereknapot, és

– mondta Gyulainé Isó Edina az idei Állati Jó Gyermeknapról. Az is fontos szempont volt, hogy felhívják a Siófoki Állatvédő Alapítvány munkájára is a figyelmet. Az alapítvány kutyasimogatóval is készül a gyereknapra.

A programok mindkét nap reggeltől estig zajlanak. Szombaton és vasárnap egész nap lesz tanyás játszóház a Levendula Játszóház és Alkotóműhely jóvoltából, ahol

a tanyasi élettel és a ház körül tartott állatokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek játékos formában.

Szintén egész nap nyitva áll Szarka Piroska vadgazda mérnök ismeretterjesztő játszóháza is, ahol pedig a hazai vadon élő állatokról tudhatnak meg többet a gyerekek. Az ismert vadállatbefogó, Both Zoltán interaktív előadásán pedig egzotikus állatokat is meg lehet csodálni szombaton.

Gyerekkoncertek és más gyerekműsorok is szerepelnek a hétvégi programok között, de érdekes állatos bemutatókat is tartanak majd a Fő téren.

Szombaton a Siófoki Kutyaiskola és Sport Egyesület, vasárnap pedig a Gyermekekkel a Kutyákért – Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány terápiás kutyabemutatóját lehet megnézni. Ez utóbbihoz egy akadálypálya is készül, amelyen később a gyerekek is végigmehetnek saját kedvencükkel.

Mára hagyománynak tekinthető, hogy a városi gyereknapon a siófoki Beszédes József Általános Iskola Speciális Tagozatát lehet támogatni. Szintén a jótékonyság jegyében a felnőtteknek véradásra is lesz lehetőségük május 25-én napközben a Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnokában.

Idén is a program része lesz az Ezer Lámpás Éjszakája is. A város éről évre csatlakozik a kezdeményezéshez, amely a csellengő gyerekekre akarja felhívni a figyelmet.

Vasárnap este ennek keretében ingyenes koncertet ad a Zaporozsec, Hevesi Tamás és Zenekara, illetve a New Level Empire, majd 21 óra 30 perckor világító lufikat engednek magasba a Fő téren.

Szintén a gyerekeltűnések megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Nők Együtt Egyesület gyereknapot megelőző, május 23-i rendezvénye,

amelyet idén harmadjára tartanak meg. A polgármesteri hivatalban megrendezett programon fellép az Egerszegi Akusztik, emellett interaktív előadás és beszélgetés is lesz a csellengés veszélyeiről, hiszen évente kb. 250 ezer gyermekeltűnést jelentenek be az EU-ban. Orbán Katalin, a Nők Együtt Egyesület vezetője elmondta, hogy büszkék rá, hogy Siófokon ők foglalkoztak először ezzel az egész társadalmat érintő problémával, és a gyerekeltűnésekhez kapcsolódó programjukkal minél több iskolába, illetve más intézménybe szeretnének eljutni. Ennek kapcsán az egyesület egy kisfilmet is készített, amelyet május 23-án fognak bemutatni. A rendezvény után közös, figyelemfelkeltő siófoki sétára is hívják a több száz résztvevő iskolást és az érdeklődő felnőtteket.