A Fidesz az utolsó napokban is szavazásra buzdítja támogatóit

Vágólapra másolva!
A kampány hátralévő három napjában a Fidesz mindent megtesz azért, hogy támogatóit szavazásra buzdítsa - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján közölte: a vasárnapi európai parlamenti voksolást megelőző napokban

minden magyar háztartásba szórólapot juttatnak el, amelyen a választás tétjét és a részvétel fontosságát mutatják be.

Hozzátette: támogatóikat személyesen felkeresik és telefonon is felhívják.

Önkénteseik személyesen viszik el és adják át Orbán Viktor levelét minden Fidesz-támogatónak

- hangsúlyozta.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint sok százezer embert keresnek fel így közvetlenül a kampányhajrában.

Hidvéghi Balázs kiemelte:

mindenkitől azt kérik, hogy vasárnap menjen el szavazni, és szavazatával támogassa a Fidesz-KDNP jelöltjeit, mert Magyarország védelmében, a bevándorlás megállításában csak rájuk lehet számítani.

"Ahogy a miniszterelnök fogalmaz levelében:

- hangsúlyozta.

Hozzátette: az ellenzék már bebizonyította, hogy rájuk nem lehet számítani, mert ők Brüsszelt képviselik Magyarországon, holott olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben - mondta.

"Bár jól állunk a felmérésekben, a választást még nem nyertük meg.

- hangoztatta Hidvéghi Balázs.