Milliós károkat okozott egy budapesti autófeltörő

Vágólapra másolva!
A terézvárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki Budapest VI., XIII. és XIV. kerületében nyolc autót tört fel - írja a Police.hu oldala. 
Vágólapra másolva!

A 40 éves férfi 2017 novembere és 2018 júliusa közötti időszakban 8 autót tört fel Budapest több kerületében, majd kilopta a benne talált értékeket. Többek között

táskákat, szerszámokat és elektronikai eszközöket vitt magával, mintegy 780 ezer forint értékben. Az autók rongálásával pedig körülbelül 200 ezer forintos kárt okozott.

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit,

majd augusztus 15-én el is fogták a XIII. kerületben, és gyanúsítottként kihallgatták.

A kárból körülbelül 380 ezer forint már a nyomozás ideje alatt megtérült.

Forrás: Police.hu