Nagyon sötét jövőt vázolt fel a neves szakértő

Vágólapra másolva!
A világ eddigi energiatörténetét veszi számba Daniel Yergin legújabb könyve, amit az Antall József Tudásközpont jelentette meg.
Vágólapra másolva!

Éghajlatváltozás, környezetvédelmi aggodalmak, csökkenő erőforrások és a világ egyre növekvő energiaétvágya – hogyan hat mindez a jövőnkre? Daniel Yergin könyve erre a kérdésre keresi a választ: A küldetés az energia története. A szerző a kötet lapjain az összes olyan tényezőt – politikai felfordulást, katonai konfliktust, a globális gazdaságban tapasztalható jelentős elmozdulást, technológiai áttörést vagy éppen az árképzés és a szabályozás megváltozását – áttekinti, amely alapvetően módosíthatja az energia helyzetét a világban.

Bár a megújuló, illetve az alternatív források egyre meghatározóbbak, az mégis aggasztó, hogy a világ energiaszükségletének biztosítása válság és összecsapások nélkül szinte lehetetlen küldetésnek tűnik.

Maradnak a szénhidrogének

A kötetből megtudhatjuk, hogy a 2030-as évek elejére a globális energiafogyasztás 30-40 százalékkal magasabba lehet. Az energiamix nem sokban fog különbözni a maitól. A szénhidrogének a teljes ellátás nagyjából 75-80 százalékát fogják adni. Rengeteg tényező - a politikai felfordulástól és a katonai konfliktustól a globális gazdaságban tapasztalható jelentős elmozdulásig, az árképzés és szabályozás megváltozásáig vagy a technológiai áttörésekig – változtathat meg markánsan ezt a képet. 2030 után jön majd el az az időszak, hogy az innováció és technológiai előrelépések teljes körű hatására az energiarendszer máshogy fog kinézni, mint ma.

Forrás: Origo

Yergin szerint,

amíg eljön az idő, az energia jövőjét rengeteg tényező fogja alakítani, melyek kölcsönhatása összetett és időnkét zavaros lesz, az érdek-és perspektívakülönbségek pedig jelentősen különböznek majd.

Mindennek köszönhetően igazi kihívás lesz egy koherens energiapolitikát megfogalmazni. Az energiapolitikát bizony gyakran olyan politikai irányzatok alakítják, melyek inkább a környezetvédelemhez, mintsem az energetikához állnak közel. A történelemből azonban úgy tűnik, hogy bizonyos alapelvek a jövőben hozott döntéseink szempontjából is hasznosak maradnak.

Keresni kell az innovációt

A könyv lapjain láthatjuk, hogy a küldetésnek több oldala van. Alapvető, és a vállalkozás egészét meghatározó azonban a technológia-előrelépést lehetővé tevő és az innovációt segítő tudás keresése. Sadi Carnot egy alapigazságra lelt, mikor a „hatalmas forradalomról" írt, pedig az energetikai vállalkozás kezdetén csak egy előrejelzést fogalmazott meg. El sem tudta volna képzelni mindazt, ami azóta megvalósult.

A kihívás, amit a következő évtizedek növekvő energiaszükséglete, konkrétan a növekvő világ szükségleteinek fenntartható módon történő kielégítése fog jelenteni, ijesztőnek tűnhet, is ha belegondolunk, valójában ijesztő.

A kihívással való megbirkózáshoz, egyebek mellett, felelős és hatékony energiahasználatra, helyes döntésekre, konzisztens befektetésekre, államférfiúi kvalitásokra, együttműködésre, hosszú távú gondolkodásra, és a környezetvédelmi megfontolásoknak az energiastratégiákba való végiggondolt integrációjára lesz szükség.

Daniel Yergin vezető szaktekintély az energia, a nemzetközi politika és a közgazdaság területén. Előző könyvét (A zsákmány) húsz nyelvre fordították le, Pulitzer-díjjal jutalmazták, és elnyerte az Eccles-díjat is mint a legjobb nagyközönség számára készült gazdasági témájú könyv.