Orbán: Csak a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni sikereinket

BALOG Zoltán; CZERVÁN György; ORBÁN Viktor
Nagykáta, 2019. május 17. Orbán Viktor miniszterelnök (k), mögötte Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke (j4) és Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j) a templom felújításáért tartott hálaadó szentmise után a nagykátai római katolikus templomban 2019. május 17-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a felújított nagykátai Szent György-templom avatási ünnepségén mondott beszédet pénteken. A miniszterelnök az ünnepi beszédében kiemelte, hogy a kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket. Orbán Viktor arról beszélt többek között, hogy csak a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni sikereinket, és egy szép, keresztény köszöntőt is mondott a templomavatás tiszteletére.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor ünnepi beszédében megköszönte a bátorítást, bíztatást és az imákat.

Nagykáta, 2019. május 17. Orbán Viktor miniszterelnök (k), mögötte Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke (j4) és Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j) a templom felújításáért tartott hálaadó szentmise után a nagykátai római katolikus templomban 2019. május 17-én. MTI/Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszterelnök a gazdaság erősségén, valamint a fiatalok okosságán, és versenyben történő helytállásán túl kiemelte, hogy legalább ilyen fontos, hogy a fiataljaink

tudják, hogy hova tartoznak, tudják, hogy hol van az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől.

Orbán Viktor egy szép köszöntőt is mondott a templom avatásának tiszteletére:

A miniszterelnök egy képválogatást is kitett Facebook-oldalára:

És egy videót is közzétett az eseményről: