EP-választás: már 2187 levélszavazat érkezett a Nemzeti Választási Irodához

Vágólapra másolva!
A Magyarországon és más európai uniós országban lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson, ehhez május 2-ig felvételüket kellett kérniük a névjegyzékbe. Az NVI a múlt héten postázta a szavazólapot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozatot tartalmazó levélcsomagokat a levélben szavazóknak.
Vágólapra másolva!

Összesen 115 ezer levélcsomag készült el: az NVI 85 ezer levélcsomagot küldött ki postán, 30 ezren kértek személyes átvételt.

Akik azt kérték, hogy személyesen vehessék át a szavazási levélcsomagjukat, hétfőtől tehetik meg (megjelölésük szerint) az országgyűlési egyéni választókerületi székhely településén, a kijelölt külképviseleteken vagy a kijelölt határ menti településeken.

A szavazó szabadon dönthet arról, hogy hogyan juttatja vissza voksát az NVI-hez: a válaszborítékot feladhatja postán (bárhonnan ingyen). Ebben az esetben a levélnek május 25-én éjfélig kell megérkeznie a Nemzeti Választási Irodához.

De feladhatja térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve is. Ebben az esetben viszont fontos, hogy a külképviseleti szavazás végéig megérkezzen a levélszavazat a külképviseletre.

A válaszboríték leadható bármely külképviseleten is május 11-től 24-ig munkanapokon, vagy a 132 külképviseleten a külképviseleti szavazás időtartama alatt és Magyarországon a 97 egyéni választókerületi székhelyen.


Az NVI-hez az első 480 levélszavazat szerdán érkezett meg, míg péntekre további 1375 darabot juttattak vissza az irodához, szombatra pedig ez a szám 2187-re nőtt.

Az NVI azonban csak május 20-ától bonthatja fel a levélszavazatok külső borítékát, és akkor kezdheti meg (a szavazatot tartalmazó boríték felbontása nélkül) a választópolgár azonosítását, vagyis a nyilatkozatban lévő adatok összevetését a nyilvántartásban lévővel. A szavazatot tartalmazó borítékot pedig csak a voksolás befejezése után bonthatják fel az NVI-ben, és akkor kezdődhet a szavazatok összeszámlálása is.