Abba kell hagyni a név nélküli migránskártyák osztogatását

SZIJJÁRTÓ Péter
Houston, 2019. május 16. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és a houstoni városvezetést képviselő Christopher Olson külügyi és külgazdasági igazgató a külgazdasági és konzuli képviselet megnyitóján Houstonban 2019. május 15-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Vágólapra másolva!
A név nélküli bankátutalások az illegális bevándorlást és a terrorizmust segítik elő, ezért globális szinten lehetetlenné kell tenni mindenféle névtelen átutalást a bankrendszerben, Brüsszelnek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának pedig azonnal abba kell hagynia a név nélküli bankkártyák osztogatását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, a tiltott pénzmozgások elleni nemzetközi együttműködés témájában elmondott ENSZ-felszólalásában.
Vágólapra másolva!

Elmondta azt is: a világban két olyan illegális folyamat zajlik, amely komoly aggodalomra ad okot a globális biztonság tekintetében. Egyrészt az illegális migrációs folyamatok, másrészt az illegális pénzáramlások, és "ez a kettő gyakran összekapcsolódik, hiszen az embercsempészet mára nagyon komoly nyereséget előállító iparággá vált". Az elmúlt években éves szinten - ENSZ-adatok szerint - mintegy hárommillió ember fizetett embercsempészeknek, és

évente 2000 milliárd forintnak megfelelő bevételhez jutnak az embercsempész-hálózatok

- mondta. Szijjártó Péter kijelentette: Brüsszel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is olyan programot indított, amelynek nyomán név nélküli bankkártyákat bocsátottak ki bevándorlók számára, és azokra körülbelül 7 millió eurót utaltak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és a houstoni városvezetést képviselő Christopher Olson külügyi és külgazdasági igazgató a külgazdasági és konzuli képviselet megnyitóján Houstonban 2019. május 15-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Azoknak ráadásul, akik a névtelen kártyákat megkapták, gyakorlatilag semmilyen iratot nem kellett felmutatniuk.

- közölte a külügyminiszter. "Sajnos, ez a gyanú éppen Magyarországon bizonyosodott be, amikor a Terrorelhárítási Központ elfogott egy terroristát, aki az Iszlám Államhoz tartozott, húsz ember lefejezésében vett részt, Brüsszel, illetve az ENSZ jóvoltából pedig folyamatosan kapott támogatást egy név nélküli bankkártyára" - tette hozzá Szijjártó Péter. Megjegyezte: a két szervezetnek a név nélküli bankkártyák osztogatásának leállítása mellett el kell számolnia azzal, hogy lehet-e tudni, kik állnak a számlák mögött, és mennyi pénz folyhatott el az adófizetők pénzéből a terrorizmus finanszírozására.