Nem hajlandó reagálni a Soros-egyetem a példátlan antiszemita provokációjukra

Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo beszámolt róla, a Soros-egyetem egyik szélsőbaloldali, vállaltan Izrael-ellenes diákszervezete (CEU Radical Student Collective) a palesztin gyásznap (Nakba) alkalmából megemlékezést szervezett, amelyen a szélsőséges diákok megnézték egy amerikai palesztin migráns hátterű „genderológus", Jasbir Puar áldokumentumfilmjét, amelyet Washington nyomásra a katari Al Jazeera hírportál letiltott, mivel a film antiszemita tartalmú. A szélsőséges diákok ráadásul kitűzték a hivatalosan nem is létező Palesztina zászlóját a CEU Nádor utcai épületére. A példátlan botrány attól igazán megdöbbentő, hogy a palesztinok ezen a napon végső soron Izrael megalapítását gyászolják, és ehhez csatlakozott most a Soros-egyetem. Kérdeztük az egyetemet, végül hét órával e-mailünk elküldése után egymondatos, semmitmondó választ kaptunk. A választ a cikk végén olvashatják.
Vágólapra másolva!

Az antiszemita rendezvényre az esemény közösségi oldala alapján szerda este 19-21 óra között került sor.

Forrás: FACEBOOK

Tegnap Budapest szívében a szélsőséges diákok levetítették az Egyesült Államokban élő, palesztin migráns, Izrael-ellenes aktivista, Jasbir Puar négyrészes, The Lobby – USA című filmjének az első részét, amelyet

az amerikai kormányzat nyomására az azt megrendelő Al Jazeera letiltott, annak az antiszemita tartalma miatt.

Szerdán a Soros-egyetem Nádor utcai épületére egyébként

kitűzték a független államként nem létező Palesztina zászlóját.

A CEU Nádor utcai épülete, 2019. május 15. Forrás: Origo

A filmben

Izraelt többek között apartheid államnak hazudták, és összeesküvés-elméleteket terjesztettek a zsidó államról, illetve a Jeruzsálem-Washington közötti bilaterális kapcsolatokról.

Az áldokumentumfilm készítőjéről, Jasbir Puarról azt érdemes tudni, hogy dolgozik az Al Jazeerának, amellett pedig a Rutgers Egyetem Női és Gender Tanulmányok tanszékének a docense.

Nem mellesleg

a legújabb LGBT-őrület, a queerelmélet egyik teoretikusa.

A CEU Radical Student Collective Facebook-eseménye alapján Puar május 10-én a Soros-egyetemen tartott előadást.

null

null

Az egyébként nem érthető, hogy a közösségi oldal konzervatív tartalmakat letiltó cenzorai

miért engedélyezték egy gyűlöletkeltő, vállaltan Izrael-ellenes, a legundorítóbb antiszemita kliséket hangoztató rendezvény meghirdetését, illetve reklámozását a felületükön.

Az Origo a kérdéseit elküldte az antiszemita és Izrael-ellenes eseményt szervező CEU Radical Student Collective szélsőbaloldali diákszervezetnek, valamint a felsőoktatási intézmény sajtóosztályának is.

  • Azt szeretném kérdezni, hogy a Közép-európai Egyetem értékrendjébe belefér az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség terjesztése Magyarországon?
  • Nem érzik úgy, hogy a palesztin zászló kitűzésével megsértették Izrael Állam szuverenitását?
  • Miért tartja a CEU egyik diákszervezete gyásznapnak Izrael kikiáltásának az emléknapját, ami a zsidó állam nemzeti ünnepe?
  • Pont 71 évvel ezelőtt a muszlim államok területéről elűztek 800-900 ezer zsidó származású személyt. Terveznek erről a jövőben megemlékezni?
  • Milyen konkrét következményei lesznek az antiszemita film (The Lobby - USA) első része levetítésének?
  • Tervezik a maradék (három) rész levetítését is?
  • Tervezik a jövőben meghívni Jasbir Puart?

Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a megkeresésünkre, amennyiben később ez mégis változik, azonnal frissítjük írásunkat.

Frissítés: A CEU végül hét kérdünkre válaszul egyetlen mondatot küldött, szó szerint idézzük: "A CEU nem támogatja a Radical Student Collective akcióját", ami érdemi válasznak nehezen tekinthető. Így továbbra sem tudjuk, például, hogy lesznek-e következményei az antiszemita botránynak, vagy levetítik-e a rasszista film további részeit is.