A szülők fele még nem választott nyári tábort a gyerekének

petőfi
A sikeres pályázók számos izgalmas program szervezésében működtek eddig közre, úgy folklórfesztiválok, nyelvtanfolyamok, népművészeti táborok, mint szüreti mulatság, bibliai vetélkedő, könyvbemutatók, filmfesztivál, kiállítások és gasztronómiai vásárok megrendezésében.
Vágólapra másolva!
Az előző évhez képest 10 százalékkal többen - várhatóan több mint 215 ezren - táboroznak majd az idei nyáron a www.taborfigyelo.hu eddigi adatai szerint.
Vágólapra másolva!

Tóth Béla, a portál vezetője kiemelte: a szülők közel fele még nem választott tábort gyermekének, így a következő hetekben "igazi rohamra" lehet számítani a megmaradt helyekért.

Tavaly átlépett egy lélektani határt a táborozó gyerekek száma, több mint 200 ezer diák töltötte a vakáció legalább egy hetét valamilyen gyermektáborban, de a növekedés nem állt meg.

215 ezer gyerekre számítanak

Az idei előrejelzések még ezt a rekordot is meghaladják, várhatóan több mint 215 ezer gyermek fog táborozni idén. Ennek egyik oka, hogy a családok anyagi lehetőségei egyre több helyen engedik meg, hogy táboroztassák gyermeküket, illetve a szülők egyre inkább felismerik a táborok gyermekfelügyelet melletti pozitív hatásait - mondta el Tóth Béla.

A népművészeti táborokban gyakori program a tánc Forrás: Origo

Hozzátette: a növekvő gyermekszámra a táborszervezők is reagáltak, és ahol megoldható, ott újabb turnusok indítanak, ugyanis a legjobb ár-érték arányú táborok már március-áprilisban beteltek, és csak várólistára tudták felvenni a jelentkezőket. Az új turnusok indításával azok is esélyt kaptak a legjobb táborokra, akik még nem foglaltak.

A jelenlegi táborkínálat óriási, csak a Táborfigyelőn közel ezer táborturnus közül lehet válogatni ár, helyszín és tábortéma alapján is. A hatalmas kereslet, azaz a táborozók megnövekedett száma egyúttal áremeléshez is vezetett, így tíz százalékkal kell többet fizetni egy vakációs lehetőségért idén, mint tavaly. Egy napközis tábor átlagára 35 ezer, míg az ott alvós táborok átlagköltsége 50 ezer forint.