A börtönben is folytatta a bűnözést a telefonos csaló

Vágólapra másolva!
Egy szegedi férfi közel ötven embertől csalt ki összesen 1,4 millió forintot telefonon keresztül, mindezt úgy, hogy közben a börtönben ült. Az így megszerzett pénzt  szerencsejátékokra költötte.
Vágólapra másolva!

A férfi a börtönben töltött idő alatt megtanulta társaitól, hogyan lehet átalakítani a bent kapott mobiltelefonokat úgy, hogy bármilyen számot tudjanak róla hívni.

Ezután több SIM kártyát juttattak el hozzá, ő pedig a kikódolt telefonpokkal idegen embereket hívott fel, és egy

hamis nyereményre hivatkozva pénzt csalt ki tőlük.

Ehhez egy mobilszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát, és közölte a felhívott idegenekkel, hogy egy szerencsejátékon 150 ezer forintot nyertek, amit csak úgy vehetnek át, ha az általa megadott kódot beütik egy bankautomatánál, kártyájukat használva.

Ezzel a csaló által használt telefon egyenlegét töltötték fel, azonban az áldozatok mit sem tudtak erről. A vádlott csaknem ötven embert vert át, 5 és 270 ezer forint közötti kárt okozva nekik.

Közben megtudta, hogy ha a hívószámokat egy szolgáltatónál regisztrálja, a pénzt elköltheti szerencsejátékokra. A nyereményeket társai által nyitott banlókszámlákra utaltatta, akik segítettek eltitkolni az 1,4 millió forintnyi kicsalt pénzt is.

A férfit visszaeső bűnözőként csalással vádolják, négy társát pedig pénzmosással.