Elindult az idei hungarikumpályázat

Hungarikum Élményház Hungarikum Élményház - kiállítás megnyitó és előadás
A Hungarikum Élményház a megnyitó napján
Vágólapra másolva!
V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában szerepelt, ahol a 2019-es hungarikumpályázat részleteit ismertette.
Vágólapra másolva!

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, hogy

keddtől lehet jelentkezni az idei hungarikumpályázatra.

Elmondta, hogy elsősorban hungarikumok és nemzeti értékek népszerűsítésére lehet jelentkezni, de pályázni lehet nyomtatott vagy elektronikus kiadványok, honlap vagy film készítésére, de akár egy helyi bemutatótér kialakítására, és rendezvények, programok támogatására is.

– fogalmazott V. Németh Zsolt.

A Hungarikum Élményház a megnyitó napján Fotó: Polyák Attila - Origo

A pályázatra hazai, illetve határon túli civil szervezetek, közalapítványok, megyei „értéktárak”, nonprofit gazdasági társaságok és egyházi jogi személyek jelentkezhetnek.

A támogatás mértéke egymilliótól négymillió forintig terjed.

Korábban az Agrárminisztérium azt közölte, a Hagyomány a divatban – viselet másként elnevezésű területre is jelentkezni lehet keddtől,

erre a célra összesen 10 millió forint áll rendelkezésre.

A támogatás összege 240 ezer és 500 ezer forint között lehet.