Nincs még vége Márki-Zayék lakásbotrányának, tovább húzzák az időt

Vágólapra másolva!
Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester MSZP-s bizalmasa márciusban megígérte, eláll a lánya számára kétes módon megszerzett önkormányzati lakástól. Ennek továbbra sincs semmilyen jele, jelen állás szerint rokonával továbbra sem adták vissza a korrupciógyanúsan magkaparintott ingatlant - derül ki a hódmezővásárhelyi Fidesz frakcióvezetőjének bejegyezéséből. 
Vágólapra másolva!

"Amíg gyermekes családok várnak önkormányzati bérlakásra, addig - városházi információk szerint - Nagy Ernő, a Lakásügyi Tanácsadó Testület elnöke, ígérete ellenére még mindig nem adta vissza a lányának mutyizott ingatlant" - hívta fel a figyelmet Hegedűs Zoltán legújabb posztjában. A politikus írásában hozzátette, hogy a lakás több mint egy éve üresen áll, miközben fiatalok reménytelenül várnak önkormányzati lakásra. Kifogásolta továbbá, hogy a közös használatú nyitott függőfolyosót is kisajátították és beüvegezték, ezzel megnövelték a lakás alapterületét.

A jelek szerint

Márki-Zay Péter szocialista bizalmasa továbbra sem tett semmilyen lépést annak érdekében, hogy korábbi ígéretét beváltva,

elálljon a lánya számára, kétes módon megszerzett önkormányzati lakástól.

Az Origo februárban írta meg, hogy Nagy Ernő rokona egy kis önkormányzati segítséggel, és kedvező áron jutott egy korábban az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanhoz. A történet erősen felvetette a korrupció gyanúját, hiszen a szocialista politikus a vásárhelyi önkormányzat Lakásügyi Tanácsadó Testületének elnöke volt a döntés idején, amely pozícióból ráhatása lehetett a dolgok alakulására.

Bár Márki-Zay következetesen tagadja, hogy köze volt az ügyhöz, az önkormányzat és Nagy Ernő lánya által kötött, tavaly december 21-én aláírt adásvételi szerződésen szerepel az aláírása. Az esetből óriási botrány lett, a helyi Fidesz feljelentést tett az ügyben, amely később a Békéscsabai Rendőrkapitányságon kötött ki.

A történtek miatt az MSZP-s képviselő sajtótájékoztató keretében jelentette be, lányával elállnak a lakásvásárlástól. Csakhogy ez egyelőre ígéret maradt, ugyanis portálunk által március végén kikért tulajdoni lapon semmiféle változás nem látható a decemberi állapotokhoz képest. Magyarán az MSZP-s politikus lánya ekkor még mindig nem kezdeményezte az önkormányzattal kötött szerződés felbontását, úgy látszik, ez májusban sem történt meg.