Illegális dohánygyárat számoltak fel Szabolcsban

Vágólapra másolva!
Ipari mennyiségben gyártott, 25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak az egyik szabolcsi településen illegálisan működő dohányüzemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói.
Vágólapra másolva!

Kovács Dorina, a NAV észak-magyarországi igazgatóságának sajtóreferense elmondta, a NAV tizenkét helyszínen tartott házkutatásokat, az egyik címen házi készítésű vágógéppel, mérlegekkel és csomagolóeszközökkel felszerelt dohányüzemet, egy másik helyszínen pedig a vágott dohány cigarettahüvelyekbe töltésére szolgáló gépet foglaltak le.

A razzia során összesen 32 ezer szál házilag töltött cigaretta,

ötszáz kilogramm vágott dohány, valamint másfél tonna vágásra előkészített szárított leveles dohány került elő. Emellett találtak hatvan liter azonosítatlan eredetű pálinkát és ezerkétszáz doboz zárjegy nélküli külföldi cigarettát is.

A külföldről vásárolt szárított dohánylevelet házi technikákkal, de ipari mennyiségben aprították és csomagolták, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták el.

A 25 millió forint értékű dohányterméket és az előállításhoz használt eszközöket lefoglalták, a gyanúsítottaknál talált ötmillió forint készpénzt az okozott adóhiány megtérülésére vagyonbiztosítás alá vették. A nyomozók hét embert jövedéki termékre elkövetett költségvetési csalás és orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Az elkövetőkre akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.