Sörényes farkasok születtek a Szegedi Vadasparkban

Szegedi Vadaspark, sörényes farkas
Vágólapra másolva!
Három sörényes farkas született a Szegedi Vadasparkban. A ritka ragadozót már többször sikerült szaporítani Szeged állatkertjében – mondta Veprik Róbert igazgató.
Vágólapra másolva!

A kölykök március 10-én születtek, pénteken estek át az állatorvosi vizsgálaton, kapták meg oltásukat és egyedi jelölésüket.

A Dél-Amerikában őshonos sörényes farkas csak a Szegedi Vadasparkban látható Magyarországon.

Európában csupán 142 egyede él az állatkertek nemzetközi adatbázisa szerint (ZIMS), a fajmegmentési tenyészprogram keretében.

A különös megjelenésű kutyafélét több mint húsz éve tartják Szegeden. A jelenlegi párnak a tavaszi a második alma, 2016-ban született két kölyök, amelyek végül egy német és egy holland állatkertbe kerültek.

Forrás: Lajos Endredi/Lajos Endredi

A nevüket fekete színű sörényükről kapó ragadozók

inkább csak nagyságukkal emlékeztetnek a farkasokra, viselkedésük, alkatuk hosszú lábú róka látszatát kelti.

A legnagyobb – 70-80 centi marmagasságú – kutyaféle ragadozó Dél-Amerika füves-bozótos térségeinek, mocsarainak lakója. A vékony, hosszú lábak előnye is főleg ezen élőhelyen érvényesül, ahogy a magas fűben keresik zsákmányukat. Járásuk is különleges, a ragadozók között szokatlanul az azonos oldalon lévő lábaikat emelik egyszerre.

Forrás: Lajos Endredi/Lajos Endredi

Élőhelyén nagy veszélyt jelent rá a vadászat, főleg régebben féltették tőle a háziállataikat, főleg birkáikat az állattartók, és farkasként irtották. Számos egyede pusztul el közutakon elütve, emellett a kutyák fertőző betegségeiben is sok elhullik.

Jelenleg 17 ezer kifejlett egyede él a természetben

a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint.

A sörényes farkasok párkapcsolatban élnek, sűrűbben csak a párzási időszakban találkoznak, máskor egymástól függetlenül mozognak és vadásznak a területükön. A kicsik mintegy két hónap vemhesség után látják meg a napvilágot a sűrű növényzet rejtekében.