A Jobbik ügyvédként foglalkoztatja a parlamentből kibukott Staudt Gábort - fotók

Vágólapra másolva!
Váratlanul Staudt Gábor helyettesítette Kummer Ákost, a Jobbik fő jogászát egy csütörtöki tárgyaláson, amelyen "Vona Gábort és társait" képviselte. Az Origo a helyszínen volt, amikor a parlamentből kibukó politikus a Fővárosi Ítélőtábla épületéhez érkezett, azonban érdemi információt nem igazán sikerült kicsikarni belőle. Portálunknak azt ugyan elismerte, hogy valóban Kummert helyettesíti, egyéb kérdéseinkre azonban nem volt hajlandó válaszolni. Az antiszemita Szávay István után itt a következő bukott jobbikos politikus, akinek pártja nem engedte el a kezét, Staudtot a jelek szerint ügyvédi megbízásokkal fogják kompenzálni amiért kikerült az Országgyűlésből. 
Vágólapra másolva!

Ezt a munkát (néppártosodás – szerk.) képviselői megbízatásomról való lemondásomtól függetlenül a jövőben is minden szakmai tudásommal segíteni fogom” – ezekkel a gondolatokkal búcsúzott a parlamenti képviselőségtől a jogász végzettségű Staudt Gábor tavaly decemberben. A közösségi oldalán közzétett posztjából leginkább az derült ki, hogy nem szerepelt a tervei között a politikával való drasztikus szakítás, szakmai síkon szerette volna segíteni pártját. Ennek megvalósulásához azonban értelemszerűen arra is szükség volt, hogy a másik oldalon is meglegyen a fogadókészség. Csütörtök reggel kiderült, ez bőven megvan.

Staudtot ügyvédként menekítette ki a Jobbik

Ma kilenc órakor vette kezdetét Vona Gábor és társai kontra Ripost és társai személyiségi jog per másodfokú tárgyalása a Fekete Sas utcai Fővárosi Ítélőtáblán. Előzetesen úgy volt, hogy Vonáékat Kummer Ákos, a Jobbik első számú jogásza fogja képviselni, azonban váratlanul helyettesítést kért. Így a bohókás, nagyhangú ügyvéd helyett egy új szereplő tűnt fel a bíróságon „Vona Gábor és társai” védőjeként: Staudt Gábor. Ez azért is meglepő, mert a rossz nyelvek szerint a Jobbik éppen botrányai miatt tette partvonalon kívülre exképviselőjét. Igaz, ezt Staudt tagadta, magánéleti okokkal indokolta meg döntését. Mindenesetre a jelek szerint

a Jobbik nem engedte el a parlamentből kibukott politikusának a kezét, és ügyvédként biztosított számára munkalehetőséget.

Staudt Gábor a Fővárosi Ítélőtáblára érkezett csütörtök reggel – a Jobbik jogászát helyettesítette Forrás: Origo

Ezzel beigazolódott az a korábbi pletyka, miszerint a Jobbik jogi jellegű munkák kiszervezésével fogja kompenzálni egykori országgyűlési képviselőjét. Ezt vetítette előre, hogy Staudt, miután váratlanul visszaadta parlamenti mandátumát, rekordsebességgel aktivizálta magát ügyvédként. A Magyar Ügyvédi Kamara hivatalos adatbázisa szerint a jobbikos politikus jelenleg a Staudt Ügyvédi Iroda vezetőjeként praktizál, szakterületeként pedig a büntetőjogot, a személyiségi jogot, a társasági jogot és az alkotmányjogot jelölt meg.

Staudt kérdéseinkre ugyanazt hajtogatta

Az Origónak sikerült a helyszínen megszólítania az Ítélőtábla épületébe igyekvő Staudtot, igaz, sok információt nem sikerült kicsikarni belőle. Arra a kérdésünkre, hogy milyen minőségében jelent meg a bíróság előtt a Vona Gábor és társai kontra Ripost perben, azt válaszolta, hogy a Jobbik jogászát, Kummert helyettesíti. Azt azonban nem sikerült megtudni tőle, hogy

  • a mai egyedi alkalomnak tekinthető, vagy állandó jelleggel fogja helyettesíteni a Jobbik jogászát?
  • kap/kapott-e megbízásokat ő vagy ügyvédi irodája bukása után a Jobbiktól, vagy annak csatolt részeitől (pártalapítvány, frakció)?
  • ha igen, akkor mekkora összeget?

Ugyanis az Országgyűlésből a tárgyalótermekre váltó Staudt minden felvetésünkre azt hajtogatta, hogy Kummer Ákost helyettesíti, ennél többet azonban nem osztott meg portálunkkal.

Staudt Gábor a szükséges okirat bemutatása után bejutott a Fővárosi Ítélőtábla épületébe Forrás: Origo

Rendesen megfizetik a jogászokat

Az lassan már alaptétel, hogy a Jobbiknál megéri jogásznak lenni, ugyanis maga a pártelnök felesége is jól keresett a párt frakcióján. Szabó Edit Éduahat év alatt több mint 25 millió forint értékű megbízást kapott a párttól. A Sneiderrel való karlendítős házasságkötését követő évben is szerepelt a neve a fizetési listában, még 2017-ben is foglalkoztatta a Jobbik frakciója jogi tanácsadásért. Kummer Ákos legalább ilyen jól járt, tavaly szeptember elsejétől december 31-ig, azaz négy hónapra több mint 4,5 millió forint értékben írt alá szerződést a frakcióval. Az idei évben sem járt rosszul, 13,7 millió forintos szerződést írt alá Gyöngyösi Mártonnal, amelynek fejében irodája december 31-ig elláthatja a képviselőcsoport jogi képviseletét. Ez havi több mint 1,1 millió forintos fizetséget jelent.

Az antiszemita Szávay kezét sem engedték el

Nem Staudt volt az egyetlen, akit bukása után nem hagyott az út szélén a Jobbik. Az Origo szintén elsőként számolt be róla, hogy a magyar parlamentből antiszemitizmusa miatt kibukó Szávay István lett a kuratóriumi elnöke és tagja a párthoz ezer szállal köthető Magyar Szív – Magyar Szó Alapítványnak. A hivatalos bírósági nyilvántartásból kiderült továbbá az is, hogy mandátumának visszaadását követően éppen azt a Bencsik Jánost váltotta a szervezet élén, aki a helyére lett beültetve a magyar Országgyűlésben. A szervezet beszámolója pedig azt mutatja, hogy összesen 33,5 millió forinthoz jutottak, aminek mintegy ötöde, 6,5 millió forint ment a fizetésekre. Ez nagyságrendileg havi félmilliós összeget jelentett. Feltehetően nem véletlenül tették bukása után Szávayt az alapítvány élére.