Hétfőtől két hétre lezárják a Keleti pályaudvart

keleti pályaudvar, vasút, máv, baross tér
Keleti pályaudvar, Baross tér.
Vágólapra másolva!
Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart előre tervezett karbantartás miatt, ez idő alatt az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik.
Vágólapra másolva!

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek, és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.

A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Forrás: Wikimedia/ Ralf Roletschek - Fahrradtechnik und Fotografie

A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint,

a jegyértékesítési rendszert a fogadó pályaudvarokon megerősítik,

a különböző vasúti internetes keresőkben – köztük az Elvira oldalon és a Vonatinfó mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon – a változást átvezették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz – mondta a MÁV-Start igazgatója.

Loppert Dániel elmondta, hogy az utasok tájékoztatására 100 táblát és további 150 tájékoztatót helyeztek el vidéken és Budapesten.

Jelentős fejlesztésen fog átmenni a pályaudvar

A Keleti pályaudvar 2,1 milliárd forintba kerülő karbantartását a MÁV saját forrásból biztosítja.

Az utascsarnokban

  • óriási, modern, LED-es tájékoztatót helyeznek ki,
  • kicserélik az aszfaltot 8670 négyzetméteren,
  • a használaton kívüli bódékat és pavilonokat elbontják,
  • 1200 méteren ágyazatot, 700 méteren sínt cserélnek,
  • közlekedésbiztonságot javító munkákat is végeznek.

A MÁV kommunikációs igazgatója elmondta, hogy mindezen fejlesztések célja, hogy a Keleti pályaudvaron

csökkenjen az üzemzavarok, meghibásodások száma, megelőzzék a sebességkorlátozások bevezetését, pontosabban közlekedjenek a vonatok.

A pályaudvar lezárása hatással lesz a többi budapesti pályaudvar forgalmára is

Kormányos László elmondta, hogy 6 fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is.

A MÁV-Start igazgatója a főbb változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek a Déli pályaudvaron fordulnak, egyes nemzetközi vonatok pedig szintén a Déli pályaudvarról és a Kelenföldi állomásra érkeznek. A pécsi vonal IC-i Kelenföldről indulnak, és oda is érkeznek.

A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon a Keleti karbantartásától függetlenül módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Rákos és Hatvan között végzett pályafelújítás miatt, az IC pótlóbuszok változatlanul Budapest Verseny utca és Hatvan között járnak, azonban az eddig a Keletibe közlekedő gyors és sebesvonatok helyett buszok viszik az utasokat a Budapest Stadion autóbusz-pályudvarról Hatvanig.

A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon a szolnoki zónázó és a naponta közlekedő sülysápi vonatok Kelenföldig közlekednek, a munkanapokon járó sülysápi, nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kőbánya-felső állomáson fordulnak, viszont a naponta reggel közlekedő szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak. A békéscsabai IC-k és gyorsvonatok a Nyugatiba érkeznek majd.

A Budapest és Záhony között közlekedő sebesvonatok csak Szolnok és Záhony között járnak, Szolnokon át lehet szállni a Nyugati pályaudvar és Békéscsaba között járó távolsági vonatokra.

A MÁV-Start igazgatója kitért arra, hogy a Keleti pályaudvar bezárása alatt Piliscsaba és Pécel között kísérleti jelleggel a Budapest körvasúton is járnak majd a vonatok,

ezen a szakaszok Üröm és Rákoscsaba között Budapest-bérlettel is fel lehet szállni.

Kormányos László kiemelte, a Keleti pályaudvar bezárása alatt a Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztárban árulnak majd belföldi jegyeket is a nemzetközi vasúti jegyek mellett, egyben felhívta a figyelmet, hogy a vasúti jegyek az interneten és a Vonatinfó alkalmazáson is megvehetők.