Egyértelmű, hogy a kerítés lebontásáról beszélt Ujhelyi István

Ujhelyi István
Vágólapra másolva!
Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója arról beszélt az M1 szerdai műsorában, hogy egyértelmű, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő a déli határzár lebontásáról beszélt soproni kampánybeszédében.
Vágólapra másolva!

Az elemző kiemelte, a szocialista uniós képviselő kerítésmentes uniót ajánlott a soproni választoknak, majd rájött, hogy hibát követett el, és megpróbált „kitáncolni” kijelentéséből. Mint ismert, utólagosan Ujhelyi István úgy korrigált, hogy a vasfüggöny, és nem a határzárak lebontásáról beszélt.

– értékelt az igazgató.

Emlékezetes, a szocialista politikus a kerítésmentes Európa jelszavával próbálta meg vonzóvá tenni pártját az európai parlamenti szavazás előtt hétfőn Sopronban. „Szavazzanak az MSZP-Párbeszéd listájára, ha kerítésmentes EU-ra vágynak” – mondta.

Miután jókora botrány lett a kijelentéséből, Ujhelyi visszatáncolt, és magyarázkodásba kezdett. Azzal érvelt, hogy nem a határvédő kerítés lebontásáról, hanem a vasfüggöny lebontásáról beszélt. Ujhelyi azonban ismét hazudott, mivel az MSZP hivatalos programjában is benne van a kerítésmentes Európa.

Az MSZP nem bontja le a déli határkerítést, de sohasem tesz le arról a céljáról, hogy olyan hazában, olyan Európai Unióban éljünk, ahol nincs szükség kerítésekre

– olvasható a párt EP-választási programjában.

Deutsch Tamás elfogadhatatlannak tartja Ujhelyi kijelentését

A Fidesz részéről DeutschTamás, a párt EP-képviselője kommentálta a legújabb szocialista botrányt. „Kerítésmentes Európáért kampányolt Ujhelyi István, az MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő az európai szocialistákkal beígérte a magyar határkerítés lebontását, ami elfogadhatatlan” – jelentette ki a politikus.