Egyre nagyobb a káosz az ellenzéki polgármester-keresgélés körül

Vágólapra másolva!
Minden jel szerint a Karácsony Gergely vezette fővárosi, ellenzéki blokk továbbra is kihagyja a budapesti polgármesterjelöltekről való egyeztetésekből Puzsér Róbertet, az LMP-t és a Jobbikot. Újbudán kedden jelentették be, hogy a DK-s László Imre személyében megvan a közös jelölt. Mint utólag kiderült, csak az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum állt be a politikus mögé. A fővárosi LMP-s politikusok felháborodottan reagáltak a történtekre, a Momentum a zöldeket és a Jobbikot hibáztatja, hogy így alakultak a dolgok. 
Vágólapra másolva!

Tegnap alaposan szétterítették az ellenzéki médiában a hírt, miszerint megszületett az ellenzéki együttműködés Újbudán, és Gyurcsány Ferenc embere, a DK-s László Imre mögé álltak be az ellenzéki pártok. „Újbuda, vagyis Budapest XI. kerületének négy ellenzéki párt által támogatott polgármesterjelöltje lettem” – írta ki közösségi oldalára a politikus. Csakhogy ezzel van egy apróbb probléma: csupán négy ellenzéki párt támogatja a jelöltet. Ahogy az kiderült, László mögött felsorakozott az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum; a Jobbik és az LMP azonban nem. Ebből arra lehet következtetni, hogy

a balliberális négyes továbbra is kihagyja a budapesti polgármesterjelöltekről való egyeztetésekből az LMP-t és a Jobbikot.

Újbudán a DK-s László Imre mögé állt be az ellenzék egy része az önkormányzati választásra – a Jobbikot és az LMP-t ismét kihagyták az egyeztetésekből Forrás: Facebook

Mindenféleképpen érdekes, hogy László jelenleg a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, így a jelek szerint a politikus otthagyná az országos politikát az esetleges polgármesterségért cserébe.

Felháborodott reakciók

A bejelentést követően mindkét oldalról kommentálták a történteket. A Magyar Hírlap Moldován Lászlónál, az LMP fővárosi elnökénél érdeklődött a bejelentés kapcsán, aki elmondta, a hír azt sugallja, hogy az említett ellenzéki pártok ezúttal is az LMP és a Jobbik háta mögött állapodtak meg. A konzervatív napilap kiemelte, hogy ez olyannyira igaz, hogy a politikus tőlük értesült az ellenzéki négyes partizán akciójáról. Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai elnöke pedig úgy reagált a történtekre a lapnak, hogy

az „óbaloldali pártok” ultimátumot adtak az LMP-nek,

vagy támogatják László Imre jelölését, vagy ha nem, megint ők lesznek az összefogás kerékkötői. Felidézte, a baloldali pártok már januárban eldöntötték, hogy László lesz a jelölt, ezt márciusban csak megerősítették, amikor a Momentum is csatlakozott. Hangsúlyozta, hogy László Imre jelölése abszurd, hiszen csupán hat százalékot kapott a tavalyi parlamenti választáson, és egy alapvetően polgári kerületben az óbaloldali jelöltnek aligha lehet esélye. Az újbudai Momentum arca, Bedő Dávid Facebook-oldalán kommentálta a történteket, ahol élesen bírálta a Jobbik és az LMP magatartását. „Az elmúlt hónapokban mindent megtettünk annak érdekében, hogy bevonjuk az LMP-t és Jobbikot is. Eddigi erőfeszítéseink sajnos sikertelenek voltak” – fogalmazott.