Tóth Bertalan titkos utazása: több dolog továbbra is homályos

2019.05.08. 14:22

Továbbra sem tudjuk, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kikkel és miről tárgyalt titkos pekingi útján, amelynek a részleteire szerdán reggel derült fény. A párt úgy próbálta megkerülni a konkrét válaszokat, hogy a kormányt bírálták. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Tóth Bertalan kínai útjának minden egyes lépését a lehető legnagyobb titoktartás övezte. Valóságos kommunikációs vesztegzárat hoztak létre a szocialisták, hogy ne szivároghasson ki semmiféle információ. Nem adtak ki róla sem előzetesen, sem utólag hivatalos közleményt. 

Nem tudjuk, kikkel találkozott Tóth Bertalan

Az üggyel kapcsolatban több kérdést is küldtünk az MSZP-nek, és kora délután válaszoltak is. A párt válaszából kiderült, hogy „meghívás esetén, a diplomácia szabályainak megfelelően zajlanak az események, melyeknek az MSZP-re eső költségeit a párt saját forrásaiból fedezi. A delegációink jellemzően 1-2 fővel tesznek eleget nemzetközi kötelezettségeinknek” – közölte a párt. 

Arra nem kaptunk választ, kikkel tárgyalt az MSZP elnöke KínábanForrás: MTI/Balogh Zoltán

A konkrét kérdéseinkre adott választ a magyar kormányt ért bírálattal próbálták kikerülni. Elárulták, hogy Tóth Bertalant a pekingi „Egy övezet, egy út” konferenciára és az ahhoz kapcsolódó csúcstalálkozóra és díszvacsorára a Kínai Kommunista Párt hívta meg. A szállást a meghívó fél állta – tették hozzá. A párt válaszából azonban nem derült ki, hogy pontosan kikkel is találkozott Tóth Bertalan Pekingben, és milyen mandátummal érkezett a kínai fővárosba.  

Azzal kapcsolatban, hogy miért titkolóztak az útról, azt a választ kaptuk, hogy az MSZP tapasztalatai szerint a magyar választókat kevésbé foglalkoztatja a pártok külkapcsolatainak állapota.