Orbán Viktor: A romániai magyarok az RMDSZ-re szavazzanak

KELEMEN Hunor; ORBÁN Viktor
Kolozsvár, 2019. május 8. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtótájékoztatót tart Kolozsváron 2019. május 8-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök arra biztatta a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azoknak a magyaroknak,

akik az összmagyar brüsszeli képviseletet szeretnék erősíteni, hogy erős hangja legyen a magyarságnak, az RMDSZ-re kell szavazniuk Romániában.

Kifejtette: minden EP-választás komoly lehetőség Magyarország számára, mert a magyar olyan nép, amely több ország területén lakik, ezért fontos, hogy amikor lehetőség adódik arra, hogy az összmagyar képviselet megjelenjen nemzetközi fórumokon, minden jelentős közösség, amely a magyar nemzethez tartozik, saját erős hanggal képviseltesse magát.

Megjegyezte: optimistán tekintenek a választás elé, "odahaza mi, itt az RMDSZ jó eséllyel fut neki", sokat tettek, hogy kiérdemeljék az emberek bizalmát. A kormányfő kitért rá:

köszönet illeti Romániát, amiért az elmúlt négy évben kiválóan védte az EU külső határait.

Ahogy a román határvédelem helytállt, bizonyította, hogy alkalmas a schengeni tagságra. Nehéz időben bizonyította, hogy képes megvédeni az EU külső határait, így indokolt, hogy részévé váljon a schengeni övezetnek - vélekedett.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Kérdésre közölte:

a Fidesz nem vár az Európai Néppárt (EPP) döntésére, hanem maga hoz majd döntést, mert nem az EPP a lényeg, hanem az, hogy az EP-választás után hol van a Fidesz helye az új európai politikai helyzetben,

hogy megfelelően képviselhesse a magyar érdekeket. Azt mondta, ebben a döntésben kulcsszerepet játszik, hogy az EPP merre halad tovább.

Jelenleg a Néppárt arra készül, hogy stratégiai szövetséget kössön az európai baloldallal, ami nekünk nem fogadható el, mert mára az egész európai baloldal bevándorláspárti lett, miközben a közép-európai élet legfontosabb kérdése, hogy megakadályozzuk a migrációt – közölte Orbán Viktor. Hozzátette: erre a dilemmára kell választ találni a választás után.

Az osztrák modell

Megjegyezte: azt javasolják, hogy az EPP kövesse az osztrák modellt, ott is lehetséges, hogy egy EPP-hez tartozó párt összefog a tőle jobbra álló párttal, és jól kormányozzák az országot. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nagyon jók a magyar-szerb és a magyar-szlovák kapcsolatok, de ez a magyar-román viszonyról nem mondható el.

közölte.

Úgy látja, e szomszédaink úgy tekintenek Magyarországra, mint egy sikeres országra, amely az erejét a régió stabilitására és a szomszédjaival folytatott együttműködésre fordítja. Azonban ugyanez a bizalmi viszony nem jött létre a magyar és a román kormány között, de remélhetőleg létrejön, és nagy közös célok elérésében működhetnek együtt - mondta.

A kormányfő azt is elmondta, hogy azok, akik világossá teszik, hogy a bevándorlóknak engedély, regisztráció nélkül nem érdemes elindulniuk a tenger túlsó oldaláról, ezzel emberéleteket mentenek meg.

Mióta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes világossá tette, hogy nem érdemes megindulni Afrika felől, az onnan elindulók, valamint a vízbe veszett emberek száma radikálisan csökkent -

vélte. Hozzáfűzte: több életet mentett ez a politika, mint az, amely folyamatosan csalogatja a migránsokat. Orbán Viktor az úzvölgyi katonatemető ügyéről elmondta: osztja az RMDSZ álláspontját. Egy változtatás előtt beszélni kell az érintettekkel, hogy ne sértsenek érzékenységet - közölte.