Érettségi: a történelemesszék megírásához komoly háttértudás kellett

érettségi, történelemérettségi
Budapest, 2019. május 8. Diákok a történelem írásbeli érettségi vizsgán a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumban 2019. május 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Közlemény adott ki a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete a szerdai közép- és emelt szintű történelemérettségi kapcsán. Az egyesület szerint megfelelő színvonalú volt a történelemérettségi, amelyben a klasszikus és jelenkori témákból is kikérdezték a diákokat.
Vágólapra másolva!

Az érettségiző diákok túlnyomó többsége a vizsgát minden évben középszinten szokta teljesíteni. A feladatsor a vizsgaleírásban és vizsgakövetelményekben foglaltaknak megfelelt. A megszerzett kompetenciák használata és a tárgyi tudás számonkérése egyensúlyban volt, azaz a legtöbb kérdéshez logikai műveleteket (forrásértelmezés, összehasonlítás) kellett végezni, de a válasz megadásához szükséges volt a tárgyi tudás is.

Az esszék jó színvonalú megírásához komoly háttértudásra, oksági gondolkodásra volt szükség.

A témák között számos klasszikusat találunk (athéni demokrácia, török várháborúk, dualizmus kori társadalom), ugyanakkor erőteljesen megjelentek a jelenkori témák is (a kétpólusú világrend megszűnése, határon túli magyarság vagy éppen a háztartás pénzügyei) – írták a közleményben.

Diákok a történelem írásbeli érettségi vizsgán a fővárosi Szerb Antal Gimnáziumban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az emelt szintű feladatsorban jóval bonyolultabb elemzési feladatok szerepeltek, és mélyebb tárgyi tudást követelt meg, éppen ezért elég nehéznek nevezhető. Ugyanakkor, mivel ezt csak a diákok kisebb – vélhetően alaposabban felkészült – hányada választotta, valamint többletpontok járnak érte, így üdvözöljük a feladatsor magasabb színvonalát. A jövő évtől kötelezővé váló egy emelt szintű érettségi miatt ennek komoly üzenetértéke is van – folytatták közleményükben.

Jól vizsgázott az új OFI-s atlasz is (a mostani vizsgaidőszaktól már csak ezt lehet használni az érettségin). A diákok a térképlapok és képes évszámmutató értő felhasználásával sok feladathoz nyerhettek információkat.