Már zajlik a választás a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezeténél

magyar orvosi kamara
Vágólapra másolva!
Az elkövetkezendő hetekben, május 4-17. között zajlik a MOK budapesti szervezetének négyévente aktuális választása, amikor is a budapesti, valamint országos küldötteket és a választókerületi elnököket szavazhatják meg a kamarai tagsággal rendelkező, Budapesten tevékenykedő orvosok - áll a Budapesti Orvosi Kamara MTI-hez eljuttatott közleményében. 
Vágólapra másolva!

- mondta el Dr. Albert István, a MOK BTSZ elnöke -, esetleg a kamara életében tevékenyen részt vegyenek.

Dr. Albert István a közleményben hangsúlyozta, ha élnek a lehetőséggel, csupán annyit kell tenniük, hogy szavazatukkal megerősítik az értük dolgozni kívánó kollégákat a kamarában is.

"Szavazatunkkal nem csak a saját, de az egész társadalom jövőjét formálhatjuk, éppen ezért biztatom arra kollégáimat, hogy vegyék komolyan a választást és adják le szavazatukat arra a jelöltre, aki méltán képviseli majd a szakmát az elkövetkezendő négy évben!"

Budapesten jelenleg 13 519 orvos adhatja le szavazatát az egy hete lezárult jelöléseket követően.

A szavazatokat május 17-ig, online módon, a hivatalos honlapon leírtak alapján tehetik meg. A kamara arra biztat mindenkit, hogy éljen szavazati jogával - áll a közleményben.