Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát

ÁDER János
Sopron, 2019. május 7. Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a Soproni Egyetemen 2019. május 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden a Soproni Egyetem hallgatóinak tartott előadásában.
Vágólapra másolva!

Áder János köztársasági elnök elmondta, hogy a trianoni szerződés következtében Magyarország erdőterületeinek mintegy nyolcvankilenc százalékát veszítette el, de a fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően 11-ről 21 százalékra nőtt mára az erdőterületek nagysága. A cél a 27 százalék elérése, és erre büszkének kell lennünk, mert

a Földön évente harmincmillió hektárnyi erdő tűnik el,

ami Olaszország méretének felel meg.

Kitért arra is, hogy Kanada is a Soproni Egyetem 1956 után odaérkező egykori oktatóinak és hallgatóinak köszönhetően tért át a fenntartható erdőgazdálkodásra, ők mutatták meg, hogy az ottani gazdálkodás az erdőségeket veszélyezteti. 1956-ban 141 hallgató és 14 tanár hagyta el a Soproni Egyetemet.

Áder János szemléltető kísérletekkel tarkított előadásában arról is beszélt, hogy

a környezet mesterséges átalakítása az ipari forradalom óta elérte a 99 százalékot, ami nemcsak az erdők kiirtását, hanem a vizes élőhelyek elpusztítását is jelenti.

Földtörténeti léptékkel mérve kis időről van szó, de az okozott kár mértéke felbecsülhetetlen.

Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a Soproni Egyetemen 2019. május 7-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hozzátette, hogy a gazdasági növekedés mértéke az elmúlt száz évben a 25-szörösére nőtt, a lakosság a háromszorosára, a víz felhasználása hatszorosára, az energiafelhasználás pedig a kilencszeresére. Jelenleg évente 1,7 Földnyi erőforrást használunk fel, ami fenntarthatatlan. A "dobd el" kultúra helyett szemléletváltásra van szükség, egy olyan gazdaság megteremtésére, mint amilyen a természet körforgása. Erre a technológia rendelkezésre áll, de társadalmi és politikai döntés is szükséges hozzá.

Példaként hozta fel, hogy

magánemberként a megelőzés, a csökkentés, az újrahasználat, az újrahasznosítás és a komposztálás lehet a módja a szemléletváltásnak,

de az iparban magyar technológiai megoldások is léteznek. Egyebek mellett Hollandiában egy olyan szennyvíztisztító üzem működik, ahol eredményes a biológiai víztisztítás, kifejlesztettek egy olyan speciális anyagot, amely filmréteget képez a termőföld felszínén, átengedi a csapadékot a talajba, de a kipárolgást negyven százalékkal csökkenti.

A köztársasági elnök hangsúlyozta azt is, hogy minden mérvadó elemzés szerint ha nem változtatunk a tevékenységünkön, szomorú társadalmi folyamatok fogják kísérni a mindennapjainkat. A túlnépesedés és a klímaváltozás miatt egyre kevesebb lesz a termőföld és a jó minőségű víz, ami éhínséghez, járványokhoz, gazdasági összeomláshoz, polgárháborúhoz, háborúhoz, végül tömeges elvándorláshoz vezet. Ennek a folyamatnak már most is a részesei vagyunk.

Áder János szerint egyáltalán

nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk és milyen környezetet adunk át gyerekeinknek, unokáinknak.