Autósüldözésbe keveredett egy körözött nő Győrben

Négy körözés volt érvényben a győri nő ellen - autós üldözés után fogták el
Vágólapra másolva!
Filmbe illő jelenet játszódott le Győrben tegnap 6 óra körül az Aradi vértanúk útján, ahol a rendőrök egy autóst akartak igazoltatni – írta meg a Kisalföld.hu. 
Vágólapra másolva!

Amikor leállították volna, a sofőr gázt adott, és megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, akik azonnal utánaeredtek. Az Orgona utcáig követték, ahol két másik rendőrautóval elzárták a nő útját,

aki ezzel mit sem törődve nekihajtott a kocsiknak.

Autósüldözés után sikerült elfogni a négyszeresen körözött 60 éves asszonyt Forrás: Police.hu

A járőrök végül elfogták a 60 éves nőt, akiről kiderült, hogy négy körözés is érvényben volt ellene,

feltehetően emiatt nem állt meg.

Forrás: Police.hu

A szabálysértéseken túl

a rendőrautókban okozott kár miatt is felelősségre vonható a körözött bűnöző.