Megválasztották 2019 legszebb menyasszonyát

Magyarország Legszebb Menyasszonya 2019
Vágólapra másolva!
Miskolcon választották meg az idei év legszebb magyar menyasszonyát és két udvarhölgyét. A versenyzők három fordulóban vonultak a zsűri elé, akik végül meghozták a döntést.
Vágólapra másolva!

A szépségversenyt a miskolci Avalon Resort & Spa parkjában tartották, ahol már

korán reggel elkezdték a menyasszonyok felkészítését a profi sminkesek, fodrászok és öltöztetők.

Amíg a versenyzők készülődtek, a vőlegények gokartozhattak, majd koktélozhattak.

Forrás: EskövőOkosan.hu

A verseny kora este kezdődött el, a nők először a kedvenc ruhájukban, élőzenére vonultak fel, majd a menyecskeruhás kör következett.

Ezek után a versenyzők Halász Éva ruhakölteményeiben vonultak fel a zsűri és párjuk előtt.

Később a zsűri visszavonult, majd Zsidró Tamás kihirdette a végeredményt.

A korona a monorierdői Nagy Klaudia fejére került, két udvarhölgye pedig Balogh Alíz és Méhes Kitti lett.

Forrás: EskövőOkosan.hu

Jövőre sem maradunk legszebb menyasszony nélkül

Kiss Péter, a szervező Esküvő Okosan.hu ügyvezetője elmondta, hogy

a versenyt az esküvő főpróbájának szánja, mert itt veszik fel először a menyasszonyi ruhát, amit gyakran a vőlegények is megkönnyeznek.

2020-ban ismét megrendezik Magyarország egyetlen menyasszony-szépségversenyét, ahová a szervezők az egész országból, illetve a környező, magyar lakta területekről várják a gyönyörű, esküvő előtt álló hölgyek jelentkezését.