Ezért gyilkolta meg anyját a káldi férfi

gyilkossági helyszín

Megölte a rokonait egy férfi a Vas megyei Káldon.
Vágólapra másolva!
A 20 éves férfi az egész családját, valamint több káldi lakost is terrorizált. Péntek hajnalban összeveszett az anyjával, majd leszúrta őt és a 15 éves testvérért is. Az anya belehalt a sérüléseibe. A Borsnak az asszony élettársa elmondta, hogy a férfi miért gyilkolhatta meg a saját anyját.
Vágólapra másolva!

A férfi anyja az élettársával élt együtt Káldon, valamint velük lakott az asszony előző kapcsolatából született négy gyereke is, a legnagyobb már elköltözött tőlük. A 20 éves férfit többször kezelték pszichiátrián, rendszeresen ütötte és terrorizálta a családtagjait.

Az egyik szomszédjuk szerint kisebb testvéreit a nyakuknál fogva felemelte, majd a földhöz vágta.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az egyik helyi asszony lányát is megtámadta, amikor az ünneplőben, szoknyában ment az iskolába. A férfi elkezdte fogdosni és molesztálni.

A család ezért feljelentette a férfit, aki erre betörte az otthonuk ablakát egy kővel.

A Borsnak az asszony élettársa elmondta, hogy szerinte miért gyilkolhatta meg az anyját a férfi.

– mondta könnyeit visszatartva a férfi.

A férfi a 15 éves öccsét is mellkason szúrta, mert az meg akarta védeni az anyját.

Őt a szombathelyi Markusovszky Kórházba vitték. A házban ott volt még két kisebb gyerek is, ők nem sérültek meg.

A bíróságnak legkésőbb vasárnapig döntenie kell arról, hogy a gyilkossággal gyanúsított fiú letartóztatásba kerül, vagy kényszergyógykezelést rendelnek el neki.