A várt összeg ezerszeresét utalták egy nyugdíjas asszonynak - elköltötte

Vágólapra másolva!
A szokásos havi kártérítés helyett tévedésből hatalmas vagyont utaltak egy faddi rokkantnyugdíjasnak. A nő kicsit meglepődött ugyan, de nem utalta vissza a pénzt, hanem elkezdte elkölteni. Végül a német rendőröknek sikerült elkapniuk. Most a bíróságon felelt tettéért H. Terézia – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Egy cég hosszú évek óta havi 267 eurós (kb. 80 ezer forint) kártérítést fizetett a nőnek, ám 2016 októberében a cég titkára véletlenül az összeg ezerszeresét, akkori árfolyamon több mint 80 millió forintot utalt át.

Amikor a nő megkapta az utalást,

három nap alatt három összegben felvette azt, majd Németországba utazott.

A német rendőrség Passauban fogta el az asszonyt. Egybőröndnyi készpénzt és

két X6-os BMW-t is találtak nála.

A nő csütörtökön állt bíróság elé.

Nem ismerem el, hogy sikkasztottam – jelentette ki a bíróságon a nő, aki azt azért bevallotta, hogy feltűnt neki, hogy abban a hónapban kicsit nagyobb összeget kapott a cégtől.

Nagyon megörültem, de elismerem, nem számoltam utána, hogy mennyire pontos az összeg – magyarázta Terézia.

A cég szerint

többször is figyelmeztették az asszonyt a hibára, felszólítást küldtek neki, sőt magánnyomozót is küldtek rá.

A rendőrök végül készpénzt és két BMW-t is lefoglaltak az asszonytól, akit azután letartóztattak. A rokkantnyugdíjas végül tavalyelőtt, májusban szabadult.

Azonban több tízmillió még mindig hiányzik a pénzből. Ha most bűnösnek találják, nemcsak a hiányzó 90 ezer eurót, azaz 22 millió forintot kell megfizetnie, hanem 2016. október 26-tól az összeg utáni késedelmi kamatot is, emellett két év börtönbüntetést is kértek rá.

– jelentette ki az asszony, aki az előkészítő tárgyalásán nem fogadta el a rá kiszabott 2 évet, így a per júliusban folytatódik – írja a lap.