A parkolóőr és az őt lefizető férfi ellen is eljárás indult

Vágólapra másolva!
A vádirat egy férfi fényes nappal a kocsijával leparkolt a VIII. kerület egyik utcájában azért, hogy balesetet szenvedett hozzátartozóját a közeli rendelőintézetbe vigye, sürgősségi ellátásra. Emiatt a férfi nem vett parkolójegyet. Amiért megbüntették. Mint kiderült jogtalanul, de a végén ő is bajba került.
Vágólapra másolva!

A parkolóőr 11.000 forint pótdíjfizetési felszólítást tett a férfi kocsijára. amikor a sofőr visszaért elmondta a parkolóőrnek, hogy miért nem tudott fizetni, mire az azt mondta, hogy

2.500 forintért elintézhetik a büntetést.

Azt persze szándékosan nem mondta el, hogy ilyen esetekben el lehet tekinteni a büntetéstől.

A sofőr végül a nála lévő 2.300 forintot odaadta a parkolóőrnek,

aki azonban a pótdíjat nem töröltette,

azt végül a parkolási társaság a sofőr kérésére, a sürgős parkolás céljának utólagos igazolását követően tette meg.

Végül mind a két férfi ellen eljárást indítottak, a parkolóőr ellen azért mert pénzt kért, a sofőr ellen, mert az odaadta.