Salvini a repülőgépről üzent: Magyarországra érkezem egy új Európát építeni

Vágólapra másolva!
"Magyarországra érkezem egy új Európát építeni" - üzente Matteo Salvini olasz belügyminiszter a mai, Orbán Viktor magyar kormányfővel való találkozója előtt. Európa két vezető politikusának az a célja, hogy egy teljesen más szellemi alapokon álló Európát alakítsanak ki. 
Vágólapra másolva!

Ma délután kerül sor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter találkozójára Budapesten, ahol a tavaly Milánóban megkezdett együttműködésük folytatásaként Európa jövőjéről tárgyalnak. A rangos diplomáciai találkozót megelőzően a felek többször is méltatták egymást. Salvini nemrég egy rövid videót töltött fel Facebook- és Twitter-oldalára, amelyen a következőket mondja:

Mint ismert, Orbán Viktor és Matteo Salvini tavaly augusztusban Milánóban egy bevándorlásellenes szövetség alapjait fektették le, amelynek a legfontosabb célkitűzése egy teljesen más szellemi alapokon álló Európa kialakítása volt. Közös céljuk Európa keresztény identitásának megőrzése, a migráció megállítása és helyben való kezelése. A magyar miniszterelnök ennek jegyében csütörtökön Budapesten fogadja az olasz belügyminisztert, a találkozónak az európai parlamenti választás miatt kiemelt jelentősége van. Tegnap a La Stampa nevű olasz napilapnak nyilatkozott Orbán Viktor, amelyben felszólította az Európai Néppártot, működjön együtt a Salvini vezette jobboldallal. "A jelenlegi Európa legfontosabb embere Matteo Salvini" - szögezte le a magyar kormányfő Salviniről, akivel megfogalmazása szerint "egy sorsközösségben vannak". Az olasz belügyminiszter szerdán tivoli kampányrendezvényén reagált az interjúra.

- szemlézte az olasz politikus szavait a Kurier. Salvini Facebook-oldalán is foglalkozott a csütörtöki látogatásával. "Köszönetet mondok a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak a ma reggeli interjúban elhangzott dicsérő szavakért. Micsoda tartalék! Holnap Budapestre utazom, és szerencsém lesz vele újra találkozni!" - írta.