Magas ólomtartalmú víz folyhat a régi épületek vízcsapjaiból

víz
Vágólapra másolva!
A csapvíz ólomtartalmát vizsgálta a Nemzeti Népegészségügyi Központ, főleg az 1945 előtt épült házakat ellenőrzik. Eddig az összes minta csaknem ötödében találtak határérték feletti ólomtartalmat, a legtöbb minta Budapestről érkezett.
Vágólapra másolva!

A Nyitott laboratórium programban főleg az 1945 előtt épült házak lakóitól várják a vízmintákat, az

ingyenes vizsgálati lehetőség 2020. március 31-ig tart.

A legtöbb minta eddig Budapestről érkezett, mert itt találhatók a legnagyobb arányban régi épületek - írta csütörtöki számában a Világgazdaság. Eddig a beérkezett 2700 vízminta csaknem ötödében találtak eltérést.

Forrás: Shutterstock

A csapvízben lévő ólom fő forrását a vízhálózatban lévő ólomcsövek adják, ugyanakkor az ólomcsövek részleges cseréje sok esetben ront a helyzeten - hívja fel a figyelmet az NNK. A csapvíz kifolyatása viszont jelentősen csökkenti az ólomtartalmat.