Megint elloptak egy buszt

Vágólapra másolva!
Ismét elloptak egy menetrend szerinti buszt, ezúttal Szeged-Szőregen - írja a Délmagyar. A napilap szerint a járművet szerdán, hajnal fél négy körül vitték el, és a tolvaj egészen a Törökkanizsa utca végéig ment vele, ahol összetörte. Az elkövető elmenekült, a rendőrök azóta is keresik.
Vágólapra másolva!

A lap egyik olvasója számolt be arról, hogy rendőrök üldöztek egy új Mercedes buszt, ami ráadásul végül össze is tört.

A Délmagyar úgy tudja, hogy Dakk egyik új Mercedesét vitte el valaki, aki - az olvasó szerint - a busszal bekanyarodott a töltésre a Légió utca felé, de úgy gondolta, inkább a Törökkanizsa utcára kanyarodik.

A rendőrség üldözte, és az üldözés végén a busz összetört.

A Dakk Zrt. a Délmagyarnak eljutatott közleményében azt írta, hogy megdöbbentek, amikor megtudták, hogy ellopták az egyik buszukat.

- olvasható a közleményben, amelyben egyebek mellett leírták azt is, hogy folyamatos és szoros együttműködésben állnak a rendőrséggel és a helyi polgárőrségekkel, és minden támogatást megadnak, hogy az elkövetőt elkapják.

"Szeretnénk a sajtó és a nyilvánosság segítségét kérni annak tudatosításában, hogy

továbbá jelentős kárt okoz a közszolgáltató társaságnak, és ezáltal a szolgáltatást igénybe vevő utasoknak is."

A Délmagyar későbbi beszámolója szerint a járművet szerdán hajnalban fél négy után vitték el, és a tolvaj egészen a Törökkanizsa utca végéig ment vele, ahol összetörte.

– mondta a Délmagyarországnak egy Törökkanizsa utcában lakó asszony, aki azt kérte, hogy ne írják le a nevét.

Az üldözés tényleg hangos lehetett, mert a néhány házzal arrébb lakó Gábor Terézia és három unokája is felriadt a nagy zajra.

– mondta az asszony, aki reggel is látta a buszt, amikor a gyerekekkel iskolába indult.

– mondta az asszony, akinek igaza lett. A buszlopás miatt a napilap munkatársai keresték a rendőrséget is, ahonnan egy szűkszavú közleményt kaptak. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs osztálya azt írta, hogy jármű önkényes elvételének gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.

Azaz a buszozó férfi vagy nő elmenekült a rendőrök elől.

Mint ahogy azt az Origo is megírta, korábban Sándorfalván kötöttek el egy menetrend szerinti buszt. Akkor

buliból hazafelé tartó fiatal lányok lovasították meg a buszt,

amiben az indító kulcsot is benne hagyták éjszakára.