Egy győri kuruzsló milliókat szed el az áldozataitól

Vágólapra másolva!
Teljes agymosással veti uralma alá szektája tagjait egy győri nő, aki magát a brazil csodadoktor által felkent gyógyítónak és Ízisz istenasszony reinkarnációjának mondja. Elsősorban betegekre és magányosokra, könnyen befolyásolható személyiségekre veti ki a hálóját. Híveitől feltétlen engedelmességet követel, aki ellenszegül, azt megalázza. Több millió forintot csalt már ki szektája tagjaitól. Az elmúlt években több százan fordultak meg környezetében, a Ripost információi szerint még ma is 80-100 tagjuk van. A lapnak több egykori szektatag mondott el mindent.
Vágólapra másolva!

Én vagyok a legtisztább lény a világon!– hirdeti B. Mónika, aki a Ripost információi szerint 2011-ben hozta létre a szektáját a brazíliai csodadoktorra, Joao de Deusra hivatkozva.

mondta el a Ripostnak Rita, aki később évekig a szektavezér segítője volt.

„Azt mondta, hogy a brazil Joao de Deushoz hasonlóan ő is meggyógyítja az embereket, ugyanis egy egész hetet töltött a nagymesterrel, azaz „Isten Jánosával", aki képessé tette és felhatalmazta őt a gyógyításra. Azt állította, ő is hallja azt a gyógyító szellemet, akit dr. Augustonak neveznek, így emberfeletti képességekre tett szert, amivel rengeteg beteg emberen tud segíteni. Brazíliában vásárolt egy kristályágyat, amit felállított a lakásában, ezzel is „kezelt", ami jó bevételt hozott neki. Őszinte leszek: az én agyamat is teljesen átmosta, manipulált engem. Elhittem neki, hogy dr. Augusto engem is kiválasztott, és nekem segítenem kell őt. Évekig tartott, mire kiszálltam a szektából, akkor, amikor megtudtam, hogy a „nagymester" börtönbe került." – mondta el a nő a Ripostnak.

Mónika legelőször egy megbeszélésre hívja a gyógyulni vágyót, ahol hosszan kérdezgeti, kiszedve belőle legféltettebb és legbensőbb titkait, majd ezekkel él vissza.

„A páciens ezután a kristályágyban tölt 20 percet 6 ezer forintért, majd következik a csoportos meditáció, amin legalább 60 ember vesz részt egyszerre, szintén fejenként 6 ezerét. Ezek során mindig dr. Augusto „beszél" Mónikából. Az élmény földöntúli. Ezenkívül Mónika tanítást is ad, szintén pénzért, ahová muszáj elmenni, ha valaki a közösség tagja akar maradni. A lakása tömve van kristályokkal és szentképekkel, amikből minden foglalkozás után „erősen ajánlott" választani, súlyos összegekért. Egy kis kristályangyal például 95 ezer forint, egy gyűrű 30 ezer, egy pár fülbevaló 40 ezer, a karkötők átlag 20 ezerbe kerültek." – mondja a nő.

- teszi hozzá.

A nő minden esetben azt mondja, ezekre Augusto kéri őt.