Lezárták a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében

2019.05.01. 13:39

Lezárta a nyomozást a sólyi gyerekgyilkosság ügyében a rendőrség. A 8 éves Adriennt tavaly májusban ölték meg, a holttestét a Séd patak medrében találták meg. A gyilkossággal a 16 éves F. Ferencet vádolják.

Egy sólyi édesapa tett bejelentést tavaly május 18-án 21 óra 41 perckor a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába, hogy kislánya eltűnt. A rendőrök a társszervek bevonásával, helikopterrel, nyomkövető kutyával, összesen több mint 100 fő részvételével azonnal megszervezték a gyermek felkutatását, akinek

a holttestét Királyszentistván külterületén, a Séd patak medrében találták meg május 19-én 2 óra 30 perckor. A nyomozók a helyszíni szemle adatai alapján megállapították, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett.

Átadták az iratokat az ügyészségnek

A Veszprém megyei rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást, majd a bejelentést követő 24 órán belül elfogták a gyermek megölésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves fiút. Előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A folytatólagos és a helyszíni kihallgatása során a fiatal beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és a rendőrök kezdeményezték letartóztatását, melyet az illetékes bíróság 2018. május 21-én elrendelt.

A fiúval szemben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK