Vágólapra másolva!
Vállalhatatlannak nevezte a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kijelentését Farkas Örs politikai elemző az M1 reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő az ATV csütörtök reggeli műsorában arra az újságírói kérdésre, miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt: „sok a patkány Magyarországon”.

Farkas Örs az M1-en felidézte, Bangóné már korábban is „zászlóshajó” volt az ellenzéki extravagáns akciókban a sajtófigyelem érdekében, az Országgyűlésben, valamint a közmédia épületében is. Értékelése szerint korábbi megszólalásai még a „vicces” kategóriába tartoztak, mostani mondata viszont

nagyon durva sértése a magyar választóknak.

Az elemző szerint a szocialisták kapkodtak a válasszal, köztük Ujhelyi István, aki próbált támadással válaszolni, és patkánykormányzásról beszélt. Mikor azonban kiderült, hogy a baloldali szavazók többsége is elítéli a történteket, és több ellenzéki párt is elhatárolódott, néhány nap után felismerték a helyzetet, és kihátráltak.

Farkas Örs azt mondta, a politikában van egy határ, amit nem érdemes átlépni, mert visszatetszést kelt. Bangóné Borbély Ildikó most ezt a határt átlépte. Az elemző felvetette, hogy ezek után a szocialisták miért ragaszkodnak ennyire Bangóné személyéhez.