Magyarország megvétózta az EU Izraelt elítélő álláspontját, Brüsszel ezt mégis eltitkolta

2019.05.01. 12:19

Az Európai Unió gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta a magyar kormány vétóját, és annak ellenére is közös álláspontként olvasták fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén – jelentette az EUObserver szerdán. Az álláspontot ráadásul nem a soros elnök Románia, hanem Finnország képviselője ismertette.

A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy közvetlenül a hétfői ülés előtt Magyarország elutasította az EU tervezett nyilatkozatát, de az unió soros elnökségét majd júliustól betöltő Finnország ENSZ-nagykövete azt ennek dacára is felolvasta.

Kai Sauer azzal kezdte a felszólalását, hogy huszonhét uniós tagállam nevében beszél, amelyeket Magyarországot kihagyva fel is sorolt, de egyrészt nem beszélt a vétóról, másrészt utána olyanokat mondott, hogy „az Európai Unió súlyos aggodalmát fejezi ki a kétállami megoldást veszélyeztető jelenlegi trendek miatt”, illetve az EU álláspontját ismertette az izraeli telepek és a palesztin tüntetők halála ügyében, holott ilyen EU-álláspont nem is lehetett.

Diplomáciai források szerint alapvetően a jelenlegi román EU-elnökségnek kellett volna előadnia a közösség álláspontját, de ehhez egyetértésre lett volna szükség a tagállamok között.

Magyarország az elmúlt két évben öt alkalommal akadályozta meg, hogy a bevándorláspárti erők nyomására az EU közös, Izraelt elítélő nyilatkozatot fogadjon el, ehhez időnként mások (például Csehország) is csatlakoztak. Tavaly pedig kilencszer vétózta meg egy Kelet-Jeruzsálemre vonatkozó, a palesztin álláspontot tükröző bizalmas belső jelentés elfogadását.

Külpolitikai kérdésekben az EU tagállamai egységes szavazással hoznak határozatokat, ez azonban a brüsszeli elitnek csak addig tetszett, amíg a nagy országok álláspontját mindenki elfogadta. A Juncker-bizottság ezért már javaslatot is tett a minősített többségi döntéshozatalra való áttérésre, de ehhez természetesen egyhangú támogatásra lenne szükség.