Egyetlen EU-s tagállamban sem születik elegendő gyerek

NOVÁK Katalin
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
Olyan Európai Unióban élünk, ahol egyetlen tagállam sincs már, amelyben elegendő gyerek születne, vagyis az országok nem képesek az önfenntartásra a saját erejükből – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy európai parlamenti választási fórumon.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta, megtévesztő, hogy a kontinens népessége még mindig növekszik, mert ennek forrása a bevándorlás.

Így az EP-választás szorosan összefügg a családpolitikával, a migrációval.

Egyesek szerint más ügyek – például a zöldenergia vagy a digitalizáció – sokkal fontosabbak, mint a bevándorlás.

Az államtitkár úgy összegzett: adott egy csökkenő gyerekvállalási kedvű Európa, valamint egy nem mérséklődő termékenységű Afrika, és az utóbbiból érthető módon el akarnak jönni emberek megélhetést, megfelelőbb körülményeket keresve. A migránsok sokszor technológiailag jól felszereltek: hozzáférnek az információkhoz, így látják, hogy Európa kényelmesebb élettel kecsegteti őket.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Novák Katalin szerint a legfontosabb ügy Európa számára az, hogy milyen kérdést fogalmaz majd meg, helyes "diagnózist" állít-e fel. Magyarországon a fiatalok gyerekeket szeretnének, átlagosan kettőnél többet. Ugyanakkor, hogy végül

a tervezettnél kevesebben születnek meg, a családpolitika így arról szól, miként tudnának segíteni abban, hogy ne így alakuljon.

Elfogadják, hogy más nemzetek eltérő típusú válaszokat adnak a demográfiai kihívásra, azonban elvárják, hogy ne kényszerítsék Magyarországra ezeket az elképzeléseket.

Novák Katalin arról is beszélt: nem tartja felelős magatartásnak, hogy bevándorlókat kibocsátó országokból egyesek "elszívják" a társadalom "krémjét", a legképzettebb embereket. Úgy fogalmazott, hogy a "humanitárius kártyát" mindig ki lehet játszani, amikor valaki érveket keres a migráció támogatása mellett.