Agyonverte apját, 18 év fegyházat kapott

Vágólapra másolva!
Gyilkosság, lopás és illegális fegyverviselés miatt tizennyolc évre ítéltek egy 27 éves férfit Nógrád megyében. 
Vágólapra másolva!

A férfi együtt lakott apjával, akivel napi szinten veszekedtek.

2017. június 1-jén este tettlegességgé fajult közöttük a vita: a ház teraszán összevesztek, a férfi

többször megütötte apját arcán, nyakán és fején, míg földre nem esett.

Ezután tovább verte, egészen addig, amíg bele nem halt a sérüléseibe, majd a ház kertjében elásta a holttestét.

A házkutatás során kiderült más is

tucatnyi lőszert és fegyvert foglaltak le tőle, illetve három évig folyamatosan meglopott egy vadásztársaságot: engedély nélkül ejtett el és vitt magával vadakat, több, mint négymillió forint kárt okozva ezzel.

A főügyész tizennyolc év fegyházra és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte,

a férfi és ügyvédje enyhítés érdekében fellebbezett. Az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.