Már Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis

duplájára ugrott november óta az afrikai sertéspestisben elhullott vaddisznók száma
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis, a betegség vírusát három elhullott vaddisznóból mutatták ki. Hajdú-Bihar az ötödik magyar megye, ahol megjelent a fertőzés. 
Vágólapra másolva!

A betegség valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából jutott a térségbe, mivel a szomszédos román területeken az elmúlt hónapokban nagyszámú vaddisznóesetet találtak.
A fertőzött vaddisznókat a Hajdú-Bihar megyei Nyírábrány és Álmosd községek határában találták, a terület a romániai házisertés-kitörések miatt már korábban is megfigyelés alatt állt.

Folyik a járványügyi nyomozás, az országos főállatorvos - a korábbi esetekhez hasonlóan - minden szükséges intézkedést elrendelt,

például kijelölték a fertőzött, valamint azon belül a szigorúan korlátozott területet.

Hajdú-Bihar megyét is elérte az afrikai sertéspestis - a kép illusztráció Forrás: --

Hajdú-Bihar megye mellett négy további megyében van jelen a fertőzés: Hevesben 2018 áprilisa, Szabolcs-Szatmár-Beregben 2018 májusa, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben tavaly október óta.

A betegség nemcsak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet.

A Nébih

ezért felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra annak érdekében, hogy a járvány ne terjedjen tovább.

Ismét felhívták a figyelmet, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal tilos takarmányozni!

Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlel, haladéktalanul értesítse az állategészségügyi szolgálatot.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, amely a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.