Hatalmas felháborodást okozott Bangóné patkányozása

Bangóné Borbély Ildikó
Budapest, 2019. március 25. Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő azonnali kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Bangóné Borbély Ildikó miután lepatkányozott mintegy hárommillió magyar embert, közösségi oldalán próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Ezzel akkora tömegfelháborodást okozott, ami ez idáig egyedül Judith Sargentini, Soros-párti holland politikusnak sikerült. Jobboldali és baloldali szavazók közösen követelték a szocialista politikus távozását a közéletből.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi idők legnagyobb belpolitikai botrányát okozta Bangóné Borbély Ildikó azzal, hogy az ATV élő adásában lepatkányozta a Fidesz-KDNP pártszövetség mintegy hárommillió szavazóját. Többek között Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető is lemondásra szólította fel a magyar ellenzékhez mérve is szokatlan átéléssel gyűlölködő MSZP-s politikust. Mindez nem hatotta meg Bangónét, aki még a botrány kirobbanásának napján elkezdte megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, többek között Facebook-oldalán. Ha valaki egyetlen pillantást vet a bejegyzés alatti kommentszekcióra, akkor azt láthatja, hogy az emberek nem fogadták el a politikus magyarázatát. Ugyanis

szokatlan módon baloldali és jobboldali szavazók együttesen ítélték el a patkányozó szocialista politikust, többen közülük lemondásra szólították fel.

Több mint kétezer hozzászólás érkezett az írás alatt, ezek szinte mindegyike dühösen fogadta a politikus reakcióját. Emlékezetes, ekkora virtuális tömegháborodást egyedül Judith Sargentini, Soros György megbízható politikusa tudott okozni azzal, hogy a magyar jogállamiság helyzetét vizsgáló jelentés készítése közben rendszeresen szidalmazta Magyarországot.

Volt, aki kikérte magának a hasonlatot.

Forrás: Facebook

Egy baloldali érzelmű szavazó arról írt, hogy egy pillanatra nem kapott levegőt, amikor meghallotta a patkányozást. Egyúttal arra kérte Bangóné Borbélyt, vállalja szavaiért a következményeket.

Forrás: Facebook

Mások azt kifogásolták, hogy ha ezt egy fideszes politikus mondta volna, akkor beindulna a propagandamédia.

Forrás: Facebook

Egy másik egykori baloldali szavazó is felháborodásának adott hangot.

Forrás: Facebook

"Nincs bocsánat! Egyértelmű voltak a szavai! Ez nagyon rossz, gyenge magyarázat, ez hazugság!" - értékelt egy újabb kommentelő.

Forrás: Facebook

"Nem kell a púder" - reagált egy kommentelő a szocialista politikus magyarázkodására.

Forrás: Facebook

"Utólag kár magyarázni" - írta a következő hozzászóló.

Forrás: Facebook

Egy másik kommentelő pedig úgy látta, az ilyen agresszív, gyűlöletkeltő ellenzéki nyilatkozatok hozzá fogják segíteni a kormánypártokat az újabb kétharmados győzelemhez.

Forrás: Facebook