Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Bangóné Borbély Ildikó
Budapest, 2018. november 29. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP vezérszónoka felszólal az államháztartásról szóló törvény és egyéb jogszabályok módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én. Balra Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat. Mint emlékezetes, az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték az ATV reggeli műsorában, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt erre, hogy szerinte sok a patkány az országban. Bangóné a legutóbbi felmérések eredménye alapján ezzel a kijelentésével körülbelül 3 millió magyar embert, Fidesz-szavazót patkányozott le. Az esettel kapcsolatban az MSZP kínos magyarázkodásba kezdett a vele enyhén szólva sem ellenséges Indexen. Az eredmény a megszokott: mismásolás, félremagyarázás, a politikai következmény persze megint elmarad. Mint mindig.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt korábban megírtuk, Bangóné kijelentésével kapcsolatban a Fidesz arra szólította fel a szocialista párt vezetését, hívja vissza és távolítsa el az Országgyűlésből és a magyar közéletből Bangóné Borbély Ildikót, az MSZP országgyűlési képviselőjét - mondta el Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati balatonfüredi sajtótájékoztatóján.

Bangóné Borbély Ildikó és Varju László Forrás: MTI/Kovács Attila

Az MSZP-t kérdeztük Bangóné gyalázatos szavairól, de csak egy semmitmondó álválaszt küldtek. Ezt ma megismételték az Indexnek is, az ellenzéki propagandaoldal pedig lehetőséget is adott a szocialistáknak arra, hogy válasz helyett hosszan nyomják a propagandaszöveget.

Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontjuk Bangóné szavait illetően, a szocialisták azt mondták, hogy szerintünk nem azért támadják az MSZP-Párbeszéd összefogást, mert a képviselőjük lepatkányozott 3 millió választópolgárt - mert hát, ha jól értjük, ezzel semmi gond nincs szerintük -, hanem mert az "MSZP-Párbeszéd minden közvélemény-kutatás szerint a legnagyobb és legerősebb Európa-párti ellenzéki erő." Ezt pedig szerintünk "a hatalom emberei és kiszolgálói sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják".

Tehát, ha jól értjük, azért, mivel a Fidesz fél az MSZP-től. Ilyen az ellenzéki abszurd: szerintük a biztos pártválasztók körében 50 százalék felett álló Fidesz megijedt a 10 százalék környékén táncoló MSZP-Párbeszéd szövetségtől. Körülbelül ennyire ijedhet meg az oroszlán a kisegértől.

Az Index rákérdezett arra is, hogy szerintük összhangban áll-e ez a kijelentés az MSZP véleményével, politikájával. Erre megint egy kínos és nagyon gyenge választ adott a baloldali párt sajtóosztálya: "Az MSZP az a párt, amelyik még azt a fideszes szavazót sem nevezte patkánynak, amelyik valóban harapott."

Ezt a számunkra értelmezhetetlen mondatot sikerült kipréselnie magából egy nap gondolkodás után az MSZP sajtóosztályának, majd olyan "ügyekkel" hozakodtak elő, amelyeknek semmi köze nincs Bangóné vállalhatatlan, durva és gyűlölködő kijelentéséhez.

Hiszen ennek az ügynek a lényege, hogy egy országgyűlési képviselő nem nevezheti patkánynak a honfitársait, még akkor sem, ha esetleg nem értenek egyet vele politikailag. Aki ilyen kijelentést tesz, annak nincs helye a közéletben, különösen nem az egész nemzetet reprezentáló magyar Országgyűlésben.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezekből a válaszokból tehát nem igazán lettünk okosabbak.

Mindenesetre a szocialisták magyarázkodásából egy dolog mégis kiviláglott, méghozzá az, hogy erősen védik a vállalhatatlan kijelentést tett párttársukat, és ahelyett, hogy vállalnák a súlyos és durva kijelentés politikai következményeit, és eltávolítanák Bangónét a soraikból, megint csak mismásolásra és egy rendkívül gyenge "figyelemelterelésre" futja tőlük.

Íme Bangóné vállalhatatlan kijelentése: