Külföldön futtatott magyar prostituáltakat egy bűnbanda

Vágólapra másolva!
Hat férfi olyan magyar nőket kutatott fel, akik rossz anyagi körülmények között éltek, majd Németországba vitték őket, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. A nőknek napi 10-16 órában kellett dolgozniuk, a bűnbanda tagjai a bevételük felét eltette. A bíróság ma elrendelte a letartóztatásukat.
Vágólapra másolva!

A férfiak olyan bűnbandát irányítottak, ami 2015-től Magyarországról

szervezetten utaztatott ki külföldre kiszolgáltatott helyzetű, rossz anyagi helyzetű magyar nőket azért, hogy prostituáltként dolgozzanak.

A banda egyes tagjai a nők felkutatását, beszervezését intézte, mások németországi munkájukat felügyelték.

A nőket veréssel fenyegették, így kényszerítették őket arra, hogy napi 10-16 órában pénzért, idegen férfiakkal szexeljenek.

A bevételük felét elvették, és egymás között elosztották.

A nyíregyházi bíróság bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem miatt elrendelte a banda hat tagjának letartóztatását. A döntést többek között azzal indokolták, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye. A férfiak védői fellebbeztek a végzés ellen, így az nem végleges.