Megsütötte áldozata fejét, hogy megegye az agyát a pedofil kannibál

2019.04.25. 13:26

A 22 éves Arkady Zverov kíváncsi volt az emberi agy ízére, ezért megölt egy 21 éves férfit, majd tűzön megsütötte az agyvelejét. A többfajta perverzióval rendelkező orosz fiatal egy 12 éves lánnyal élt együtt, akinek szintén részt kellett vennie a brutális mészárlásban – írja a Metro

A férfi elhitette a 12 éves Valeriával, hogy szereti őt, és feleségül akarja venni. A lány, mivel nem volt jóban a szüleivel, naivan elfogadta a perverz férfi ajánlatát, és közös albérletbe költözött vele Szentpétervár közelébe, több mint 1000 kilométerre a családjától. Akkor még nem tudta, mi vár rá. A rendőröknek beismerte a kislány, hogy

megkéselt egy 21 éves férfit, majd kiszedte és megfőzte a belső szerveit, amire Zverov kényszerítette.

A férfinak levágták a fejét, majd előbb mikrohullámú sütőbe tették. Mivel túl lassan készült el, ezért a koponyából kipiszkálták az agyvelőt, és tűzhelyen sütötték meg.

Amikor Zverovot elfogták, kiderült, hogy volt barátnője, aki szintén 12 éves volt, amikor megismerkedtek, egy évvel ezelőtt, 18 évesen rejtélyes okokból kiesett az ablakon. A  férfi meglátta a szétloccsant agyvelejét a betonon, akkor lett kíváncsi az emberi agy ízére. 

A szemgolyót, az agyat és a szívet Zverov ette meg, nekem a húst kellett volna. Megkóstoltam, de nem ízlett, túl édes volt. Fogalmam sincs, miért találta ki ezeket Zverov, és miért kellett nekem is részt vennem benne

– mondta el a lány, akit Zverovval együtt letartóztattak, és egyelőre a fiatalkorúak börtönében helyeztek el. Valószínűleg ejtik ellene a vádakat.Ennek az az oka, hogy a lány nagyon fiatal, és nem tudta felmérni tettei következményét, a férfi pedig visszaélt ezzel, amikor arra kényszerítette, hogy vegyen részt a kegyetlen mészárlásban. 

Miután Zverovot letartóztatták, megpróbált végezni magával. Nem halt meg azonnal, négy hónapig volt kómában, végül belehalt a sérüléseibe.