A CÖF kezdeményezésre európai civil együttműködési tanács alakult

Cöf Cöka CBA Csizmadia László Cöf-Cöka - CBA sajtáj - Csizmadia László
Cöf-Cöka - CBA sajtáj - Csizmadia László
Vágólapra másolva!
Tizenöt ország civil szervezeteinek képviselői, illetve "szellemi honvédők" létrehozták az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácskozást (EuCET) csütörtökön Budapesten, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kezdeményezésére.
Vágólapra másolva!

Az alakuló konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, a kezdeményezés célja, hogy

hatékonyabban juttassák el az európai civil kezdeményezéseket az Európai Unió szervezeteihez.

Emlékeztetett arra, hogy a CÖF-CÖKA a lengyel Gazeta Polska Klubokkal, illetve a CÖF-CÖKA határon túli magyar ernyőszervezeteivel karöltve már 2011-ben megalakította a Civil Együttműködési Tanácskozást, ami alapja és egyben mintája az EuCET létrehozásának. 2017-ben nemzetközi szimpózium keretében határozták el az EuCET megalakítását, és öt nyelven kiadták a szervezet szellemi alapját jelentő Civilitika című kötetet. Úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak reformon kell átesnie, és a döntéshozóknak sokkal inkább figyelembe kell vennie a civil kezdeményezéseket, illetve

sokkal inkább tiszteletben kell tartania a nemzetállamok szuverenitását.

Vallják, hogy a zsidó-keresztény civilizáció jelenti Európa jövőjét - mondta Csizmadia László.

Csizmadia László Fotó: Polyak Attila - Origo

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek "élnek és virulnak" Magyarországon. Ezt mutatja, hogy a több mint 60 ezer civil szervezet mintegy 284 milliárd forint támogatáshoz jutott az elmúlt évben hazai, európai uniós és egyéb nemzetközi forrásból.
Közlése szerint a Nemzeti Együttműködési Alap az idén 6 milliárd forintnyi pályázati támogatást nyújt a civil szervezeteknek, ez az összeg pedig jövőre 7,2 milliárd forintra emelkedik.

Arról is szólt, hogy a magyar kormány elkötelezett a nemzetállamok Európája mellett, és elutasítja az európai egyesült államok "vágyálmát". Továbbá a kormánynak az a véleménye, hogy növelni kellene az Európai Tanács (ET) hatáskörét az Európai Bizottsággal szemben - tette hozzá. Szalay-Bobrovniczky Vince azt mondta,

Magyarország elkötelezett a keresztény értékek képviselete mellett és aggodalommal figyelik, hogy az európai politika egyre inkább távolodik a népfelség elvétől.

A tanácskozás zárónyilatkozat-tervezete szerint az EuCET az erkölcsi talapzat megerősítése révén kívánja visszairányítani az Európai Uniót az alapítók eredeti elképzeléseihez, és meg kívánja gátolni "a káros föderalista, szuperföderalista" törekvéseket.