A jászberényi Jobbik a korábban őket nácinak nevező Vadai Ágnest hívta meg vendégnek

Vágólapra másolva!
A Jobbik jászberényi csoportja a korábban az őket nácizó Vadai Ágnest, a Demokatikus Koalíció (DK) egyik legismertebb politikusát hívta meg előadónak kedd esti lakossági fórumára. Ezzel a politikai árulás új értelmet nyert: mind a Jobbik, mind a DK az önfeladás és a teljes értéksemlegesség útjára lépett.
Vágólapra másolva!

Nem új keletű, hogy az antiszemita Jobbik tudatosan közeledik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, mint ahogy az sem, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció előszeretettel veszi, hogy közeledik hozzájuk az antiszemita Jobbik, az embert azonban mindig érik meglepetések.

Vadai Ágnes lett a Jobbik sztárvendége

Ilyen volt a jászberényi Jobbik húzása, akik húsvét utáni lakossági fórumukra a DK-s Vadai Ágnest hívták meg előadónak azért, hogy vele közösen átbeszéljék az ellenzék helyzetét. Már az esemény bejelentése is érdekesre sikeredett, Budai Lóránt önkormányzati képviselő vállalta magára a feladatot, hogy beharangozza a Gyurcsány-párti politikus érkezését. "A közös együttgondolkodásra még soha nem volt ekkora szükség, mint most! Húsvét után, április 23-án (kedd) 17:30 órakor a Városi Könyvtár emeleti termében újabb lakossági fórumot tartunk. A rendezvény főbb témái: a kormány családpolitikája és a megváltozott demográfiai helyzet következményei. Meghívott vendégeink ezúttal Csányi Tamás, Vadai Ágnes és Dr. Varga László országgyűlési képviselők lesznek" - írta teljes átéléssel közösségi oldalán a jobbikos politikus, akinek a soraiból az is kitűnt, hogy a rendezvény létrejötte természetesen kizárólag a haza és a jászberényiek érdeke. Kedden kora este aztán megvalósult a nagy találkozó, egy képen csilloghatott a DK-s Vadai Ágnes, a jobbikos Csányi Tamás és az MSZP-s Varga László. A Vadhajtások oldalán megjelent fotón jól látható, ahogy félkörbe ültek az ellenzéki politikusok, azonban az gondosan úgy készült, hogy még véletlenül se lehessen látni, mennyien érdeklődtek az összellenzéki összejövetel iránt.

A jászberényi Jobbik Vadai Ágnest hívta meg előadónak Forrás: Vadhajtások

Az eseményről Csányi Tamás jobbikos országgyűlési képviselő is feltöltött egy képet, csakhogy az látványosan Vadai Ágnes-mentesítve lett, ugyanis a jobbikos politikus nemes egyszerűséggel levágta a fotóról Gyurcsány Ferenc egyik kedvencét.

Vadai meghívása azért is több mint furcsa, mert ő volt az, aki korábban leginkább ellenezte, hogy a balliberális blokk együttműködjön a Jobbikkal. A Gyurcsány-párti politikus nemrég még nácinak nevezte Vonáékat, és többször élesen bírálta őket.

A hatalomvágy azonban felülírt mindent: Vadai most már gondolkodás nélkül képes arra, hogy eleget tegyen az antiszemita párt meghívásának.

Persze a gondolatmenet könnyedén megfordítható: az antiszemita Jobbik (egyik csoportja) gondolkodás nélkül képes volt arra, hogy az általa korábban az egyik legjobban megvetett balliberális politikust hívja meg előadónak lakossági fórumára. Árulkodó, hogyan kezelte Budai Lóránt - az általa életre hívott eseménnyel kapcsolatos - utólagos kritikákat. "Nem kell szeretnünk egymást ahhoz, hogy meghallgassuk egymás véleményét. Sőt! Még egyet sem kell értenünk. De ha odafigyelünk a másikra (és ő is odafigyel ránk...) máris tettünk egy lépést a "szebb jövő" felé" - vázolta Facebookon, mi az irány a Jobbik háza táján. A jászberényi eset mindezek miatt tökéletesen példázza mindkét párt árulását, értékeinek teljes feladását.